2024. május 6., hétfő

Ne csak a művészek magánügye legyen

A megújult Topolyai Művésztelep munkáiból nyílt kiállítás az Art Galleryben – Az anyagi gondok ellenére töretlen az alkotói kedv

Kedvezményes eladással és nyereményjátékkal egybekötött akvarellkiállítás nyílt a hétvégén a topolyai Art Galleryben. Azokat az alkotásokat láthatja a közönség ezen a tárlaton, amelyek a megújult művésztelepen készültek tavaly nyáron, amikor hatodik alkalommal találkoztak a főleg Vajdaságból érkezett művészek, akiket a festői tóparti környezet ihletett meg. Nagyszerű alkalom egy ilyen összejövetel a tapasztalatcserére is, a fiatalabb művészpalánták számára pedig a tanulásra, fejlődésre. Zsáki István festőművész, a tábor fő szervezője megnyitójában elmondta, hogy az anyagi nehézségek ellenére továbbra is kifejezett az érdeklődés a találkozó iránt, és nem lanyhult az alkotói kedv.

– A Topolyai Művésztelep megalapítása óta, most már több mint hatvan éve művészettörténetileg igen jelentős, és új művészek generációja került itt kinevelésre, akik napjainkban döntően befolyásolják a hazai művészeti színtér erővonalait. Az új és „régi” művésztelepen a nyitottság formáival találkozunk, ugyanakkor tisztában kell lennünk saját helyzetünkkel. A kulturális közélet minden örömét és kínját érezzük. Fontosnak tartjuk, hogy a művészet ne csak a művészek magánügye legyen, hanem fontos közügy – ecsetelte Zsáki István a nemzetközi művésztelep helyzetét, amelynek néhány alkotása most is megjelent a kiállított művek között. Egyben megelégedését és örömét fejezte ki, hogy az anyagi nehézségek ellenére az alkotók egyre nagyobb számban érdeklődnek a telep munkája iránt. Helyszűke miatt ezúttal sem mutathattak be több, arra érdemes alkotást, ezért azt tervezik, hogy a közeljövőben azokat is kiállítják, amelyek most nem kerültek be a válogatásba. A Topolyai Művésztelep hamarosan újabb találkozót szervez, de a tavaly felújított épülethez vezető út állapota miatt több művész nem tud eljutni a helyszínre, és lemondta részvételét.

Az akvarellkiállítás látogatói között a hagyományokhoz híven ezúttal is kisorsoltak három értékes alkotást.