2024. május 7., kedd

Washington nagy érdeklődéssel figyeli az új görög kormány tevékenységét

Az Egyesült Államok nagy érdeklődéssel figyeli a baloldali Sziriza párt vezette új görög kormány tevékenységét, miután az újra akarja tárgyalni a Görögországnak nyújtott nemzetközi pénzügyi segély feltételeit, és az új kormányfő bírálta, hogy az EU újabb szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben - jelentette be csütörtökön a washingtoni Fehér Ház. Az Európai Parlament elnöke is óva intette Athént attól, hogy eltérjen az Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos közös uniós állásponttól.

Barack Obama amerikai elnök másodszor is felhívta Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnököt azóta, hogy Ciprasz pártja, a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) vasárnap megnyerte a parlamenti választásokat, és gratulált a győzelméhez.
Ha Ciprasz továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy újratárgyalják a nemzetközi pénzügyi segély feltételeit, akkor Görögország összeütközésbe kerülhet Németországgal és a többi hitelezőjével - állapította meg az AFP hírügynökség.
,,Az elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok mint régi barát és szövetséges reméli: szorosan együtt tud majd működni az új görög kormánnyal abban, hogy az ország megtalálja a tartós gyarapodás útját" - olvasható a Fehér Ház közleményében.

,,Nagy érdeklődéssel figyeljük a helyzet alakulását. Fontos megjegyezni, hogy az európai vezetők egyértelműen megmondták: azt akarják, hogy Görögország maradjon az eurózónában és közben tartsa tiszteletben vállalását saját maga megreformálására. Az Egyesült Államok támogatja ezt az (európai) szándékot" - mondta Eric Schultz fehér házi szóvivő.
Ciprasz kedden bírálta, hogy az Európai Unió újabb szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben a kelet-ukrajnai szakadárok feltételezett támogatása miatt. Megfigyelők már korábban felhívták a figyelmet arra, hogy a Sziriza oroszbarát párt, és hatalomra jutása esetén vélhetően akadályozni fogja Oroszország uniós szankcionálását.

Ez az álláspont szintén összeütközéshez vezet a többi EU-tag országgal és az Egyesült Államokkal. Az sem kerülte el Görögország szövetségeseinek figyelmét, hogy az első külföldi képviselő, akit Ciprasz hivatalba lépése után fogadott, az athéni orosz nagykövet volt.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a ZDF német tévének nyilatkozva szerda este azt mondta: ,,döbbenten értesültem arról, hogy Görögország eltért az Oroszországgal szembeni közös uniós állásponttól. Ciprasz egyszerűen nem kérheti Európától, hogy legyen szolidáris az országával, miközben első hivatalos lépésével eltér a közös európai állásponttól". Schulz, aki a kormányon lévő szociáldemokraták tagja Németországban, csütörtökön Athénban találkozik Ciprasszal, hogy áttekintse vele az új görög kormány programját. ,,Meg fogom mondani neki, hogy bármilyen egyoldalú külpolitikai megközelítéssel csak árthat magának" - tette hozzá az EP elnöke.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Jen Psaki viszont azt mondta rendszeres sajtótájékoztatóján, hogy Washington egyelőre nem aggódik az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatos athéni hozzáállás miatt. ,,Az EU-ban a szankciókról a döntést gyakran viták előzik meg" - mondta a szóvivő.