2024. május 6., hétfő

A magyar kormány 1,5 millió euróval támogatja a szabadkai Zsinagóga felújítását

A magyar kormány a korábban ígért összeg ötszörösével, félmilliárd forinttal – 1,5 millió euróval – támogatja a szabadkai Zsinagóga belső terének felújítását – közölte Szabados Róbert, a szabadkai zsidó hitközség elnöke pénteken az MTI-vel.

Szabados Róbert emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavaly márciusi látogatásán ígéretet tett arra, a magyar kormány 100 millió forintig terjedő összeggel támogatja az épület felújítását. A Zsinagóga rossz állapota miatt azonban Budapest úgy döntött, nagyobb összegre – a korábban ígért ötszörösére – lehet szükség, amit Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára közölt a szabadkai zsidó hitközséggel a közelmúltban – magyarázta Szabados Róbert.

A zsidó hitközség vezetője szerint a támogatásnak köszönhetően felgyorsulhatnak a munkálatok, és egy, de legfeljebb két éven belül az épület külső és belső felújítása, valamint a Zsinagóga udvarának rendbe hozása is befejeződhet. Hozzátette: a külső rekonstrukciót a szabadkai önkormányzat támogatta.

A felújítást követően a Zsinagóga úgy néz majd ki, mint 1902-es átadásakor – nyomatékosította Szabados Róbert.

A hitközség vezetője korábban úgy fogalmazott: a rekonstrukció után az épület megtartja vallási funkcióját, emellett azonban kiállítási térként és idegenforgalmi célpontként is működik majd.

A magyar szecesszió stílusában épült szabadkai Zsinagóga épületét Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti műépítész tervezte, az üvegablakok pedig Róth Miksa műhelyében készültek. Az 1970-es években bedőlt az egyik kupolája, és az épület majdnem összedőlt, felújítása azóta is tart.

A szabadkai Zsinagóga 1990 óta Szerbia kiemelt jelentőségű műemlékei között szerepel, tavaly májusban Európa hét legveszélyeztetettebb kulturális öröksége közé sorolták az Europa Nostra páneurópai műemlékvédelmi szervezet Bécsben zajló éves közgyűlésén.

Szabadkán a második világháború előtt még mintegy 6000 fős zsidó közösség létezett, mára a helyi zsidóság 250 főre zsugorodott. A Zsinagógában legutóbb a 2000-es évek elején tartottak szertartást.