Behatóan foglalkoztak az izraeli lapok szerdán Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a washingtoni kongresszusban előző nap elmondott beszédével, amelyben a készülő, Irán atomfegyverkezését azonban szerinte meg nem akadályozó egyezményt ostorozta.
Netanjahu marcipánból. Aja Tamam, Tel Aviv-i cukrász mintázta meg – más izraeli politikusokkal egyetemben – a küszöbönálló választásokra készülve (Fotó: Beta/AP)
A Háárecben megjelent számos hozzászólás közül Hami Seló írása az Amerikában okozott károkra összpontosít. Szerinte a demokrata párti amerikai törvényhozók többsége Netanjahu ellen fordult, s a vendég a kormányhivatalnokokkal szemben felrúgott minden eddigi megállapodást, még rosszabb viszonyt teremtett a Fehér Házzal. A szerző szerint a (március 17-ei izraeli parlamenti választás előtti) választási trükkök sorában nehéz ennél grandiózusabbat találni, a világ legdrágább „statisztáival”, a washingtoni kongresszus épületében mint a világ legdrágább „stúdiójában”.
Joszi Verter szintén a Háárecben úgy vélekedett, ha Netanjahu nem is mondott semmi újat, sikeres szónoklatot tartott, amelyben az amerikai elnököt és külügyminisztert naivnak és ostobának ábrázolta, akiket rabul ejtett a perzsák varázsa. Ugyanakkor Izraelt egy esetleges újabb holokauszt áldozatának festette le, jóllehet (a zsidó államnak) olyan stratégiai fegyverei vannak, amelyekkel százszor le tudna bombázni minden iráni atomlétesítményt, és még maradna Szíriára és más államokra is.” Netanjahu azonban az elmúlt hat évben ezt nem tette meg, megelégedett a szónoklatok sorával, az üres fenyegetésekkel. Korai még eldönteni, sikerült-e megállítania a kormányzó Likud párt hetek óta tartó mandátumvesztését, de ezen a héten bizonyosan sikerül a kampány tematizálása, a figyelemnek a számára kedvező biztonsági kérdésekre irányítása.
Amir Óren szerint ha ez volt a választási kampány csúcsa, akkor Netanjahu a végső stádiumban van. Szerinte a szónoklat politikailag megbukott, életbevágó ügyben álmosító volt, elaltatta közönségét, Irán-mániája pedig nem rázta meg Amerikát. Roit Heket úgy véli, Netanjahu kudarcot vallott egy nem túl nehéz feladattal, hogy Izraelnek minél szélesebb védelmi ernyőt biztosítson. Olcsó és jelentéktelen előadását megbűvölve nézte a világ, és a jelenlévők felállva tapsoltak, de nem szabad kibékülni egy ilyen előadással. Nem szabad dicsérni szónoki teljesítményét, hanem a valódi problémákról kell beszélni, a megszállt területeken uralkodó állapotokról és a demokráciát ért csapásokról.
Cví Barel elsősorban a beszéd Iránt leíró tartalmi részét vitatta a Háárecben, Tal Niv pedig pirruszi győzelemnek nevezte teljesítményét, amely segíteni fogja a választásokon, de a reményt keresők számára semmit sem tud nyújtani.
A Jediót Ahronót szerkesztőségi cikke szerint a kormányfő Amerikában nem szerzett újabb híveket, hatástalanul régi érveket ismételt. A cikk konklúziója, hogy a szónoklatnak nem sok köze volt Iránhoz, célja csak az izraeli választások befolyásolása volt. Ron Ben Jisáj ugyancsak ebben a lapban azt állítja, a szónoklat az iráni egyezményt nem képes megakadályozni, viszont az Obama-vezetéssel szembeszállva kárt okozott az amerikai kapcsolatoknak, s ezzel újraválasztása esetén Netanjahunak meg kell küzdenie.
