2024. május 6., hétfő

Veteránok a légvédelemben

Szerbia vadászgépei kiöregedtek, és a vadászpilótáknál is sürgős fiatalításra van szükség

Szerbia legmegbecsültebb vadászgépe a MIG–21. Egyrészt, mert a szakemberek szerint a valaha gyártott legjobb vadászgépek egyike, másrészt pedig, amióta ezen a területen léteznek vadászgépek (52 éve), ez a veterán repülő védi Szerbia légterét a mai napig. De hogy meddig, az nemcsak a gép korától függ, hanem attól is, hogy az országnak meddig lesz vadászpilótája.

Boriša Mandić, aki egy volt közülük mintegy 20 évig, a mai napig aktív pilótaoktató, jelenleg az MA 2+ Szuperszonikus Pilóták Egyesületének elnöke. Szerinte a vadászpilótákból, akik közül ma alig húszan aktívak, 5-6 éven belül nem lesz egy sem. Az ország pedig arra szorul majd, hogy külföldi támogatással végezze az ország légterének védelmét.

Egy ország légterét békeidőben is védeni kell, ez nemzetközi követelmény. A légteret pedig az országok legfelkészültebb pilótái, az úgynevezett szuperszonikus pilóták, a vadászpilóták végzik, akiknek minden pillanatban fizikailag és pszichikailag is felkészültnek kell lenniük arra, hogy „harcba induljanak, békeidőben is”, fogalmazott Boriša Mandić. Mint mondta, a légtér ugyanolyan kincse egy országnak, mint a területe vagy a vizei.

– Ezek olyan pilóták, akik már 15 éves koruktól szuperszonikus pilótának készülnek. Akik az általános iskola után katonagimnáziumban folytatják a tanulmányaikat, majd befejezik a Katonai Akadémia pilóta szakát. De a képzésük ezzel nem fejeződik be, csupán elkezdődik, ezután ugyanis katonapilótaként jelentős tapasztalatot, legalább öt év aktív tapasztalatot kell szerezniük, hogy végül szuperszonikus pilótajelöltek lehessenek. A vadászpilóták olyan pilóták, akiknek a fizikai készültsége a csúcson van, akik gyorsan tudnak gondolkodni, hiszen egy vadászgép kétszer gyorsabb a hangsebességnél, ahhoz, hogy ezt a gépet uralni tudja valaki, fejben túl kell szárnyalnia – magyarázta Mandić, aki maga is éveken keresztül vadászpilótaként szolgált. Hozzátette: – A valamikori Jugoszlávia területén az elmúlt 52 évben, amióta felállt az első szuperszonikus flotta, összesen 638 pilóta repült. Közülük 69-en, vagyis minden kilencedik vadászpilóta életét vesztette az évek alatt, ki a háborúban, ki pedig a békeidőben. És 27-en katapultáltak, megmentve ezzel az életüket. Egy szuperszonikus pilótának éjjel és nappal is egészségügyi és mentális szempontból is a csúcson kell lenni, hogy amikor igény mutatkozik, perceken belül a levegőben lehessen, és tegye a dolgát. A repülések nem hosszúak, 30-45 percig tartanak mindössze, mégis jelentős megerőltetést jelentek a pilótának. Ezért a francia standardok szerint szuperszonikus pilóta 27 és 35 éves kora között lehet valaki, hiszen akkor a legaktívabb, legmotiváltabb az egyén. Később már az anatómiai adottságok, a pszichomotorikus képesség és a koncentráció csökkenése, valamint a reflexidő kitolódása miatt ezek a pilóták már nem vezetik biztonsággal a vadászgépeket. Természetesen utána is repülhetnek, utasszállítóval vagy más katonai repülőkkel, de nem azzal a géppel, amely akár 1000 kilométeres sebességgel száguld óránként. Mi ezeket a standardokat túlléptük. Legutóbb 1998-ban volt szerencsém két pilótát kiképezni. Azóta, vagyis 17 éve Szerbiában nem került sor vadászpilóta kiképzésére. Ma alig 20 aktív vadászpilótája van az országnak, akik átlagéletkora 43 év – mutatott rá a helyzet legsúlyosabb pontjára a valamikori vadászpilóta. Mint mondta, ez nagyon magas életkor, egy pilóta sincs már, aki 35 év alatti lenne. Hozzátette, hogy nem ez azonban az egyetlen probléma. Az előírások szerint egy vadászpilótának évente 50–80 órát kellene a levegőben töltenie. Mivel egy rendkívül költséges osztagról van szó, az utóbbi 10 évben az ország vadászpilótái évente csak 5-7 órát repülnek.

– Kevés a pilóta. De kevés a repülő is. Hogy ne sértsünk törvényt, illetve államtitkot, számokról nem beszélünk, de a repülők számánál sokkal fontosabb, hány kifogástalan repülővel rendelkezünk. Na ebből még kevesebb van, egy számjegyű számokról beszélhetünk. MIG–21-eseink és MIG–29-eseink vannak. A MIG–21 már 52 éves, az elsők között érkezett az országba. Én magam is 19 évig vezettem, és állíthatom, hogy a legjobb vadászgép, mert a legtöbbet gyártottak belőlük, mert a legtöbbet használták őket a különböző háborúkban, masszív és ellenálló. És gazdaságos, viszonylag olcsón karbantartható. A mi országunknak, amelynek nincs jól kidolgozott stratégiája, ez a legmegfelelőbb gép. Három perc alatt fenn lehet a levegőben szükség szerint, a MIG–29-nek, amely összetettebb gép, 11-12 perc kell ehhez – mutatott rá Boriša Mandić.

A vadászpilóták kiképzése leállt évekkel ezelőtt, nincs utánpótlás, habár van érdeklődő. A meglévő vadászpilóták is pár éven belül nyugdíjba mennek, a felszerelést sem korszerűsítik már évek óta. Mandić szavai szerint pár éven belül oda jut az ország, hogy a szomszéd országok valamelyikének, Magyarországnak jelentős, többmilliós összegeket fizet majd azért, hogy megoldja Szerbia légvédelmét.

– Az állam kegyelmi köreiből teljesen kiestek a vadászpilóták. Magyarországon külön bánásmódot kapnak, hiszen az állam felismerte milyen felelősségteljes munkát végeznek, a mi vadászpilótáink azonban tömegközlekedési eszközzel mennek dolgozni, lakhatásuk megoldatlan. Fizetésük sem különbözik egy irodában dolgozó őrnagyénál. A vadászpilótákról csak akkor emlékezik meg az állam, ha valamelyik életét veszti. Nem szeretnénk senkitől semmit számon kérni, jeleztük a helyzet súlyosságát a minisztériumnak, a parlamentnek is már, de 15 éve csak jelentés készül, semmi más nem történik – panaszolta. – 10 évvel le vagyunk maradva, de hároméves gyorsított eljárásban új pilótákat tudnánk kiképezni, amivel évtizedekre előre megoldhatnánk az ország problémáját, csak ahhoz az államnak meg kellene hoznia a döntést: szüksége van a légi osztagra, vagy sem – mondta a nyugalmazott vadászpilóta.