2024. május 7., kedd
HATALMI HARCOK INĐIJÁN

Röpködő vádak

A DP alelnökének fivére a haladókat vádolta meg támadással, a haladók pedig őt

 újságíró, Goran Ješić, Inđija volt polgármesterének, a Demokrata Párt alelnökének fivére megvádolta a rendőrséget, hogy arra kényszerítették, másítsa meg vallomását, amelyet egy korábban megtörtént támadás kapcsán tett. Vladimir Ješićet kedden este egy magas, fekete kabátos férfi támadta meg Goran Ješić házának közelében. A támadó a kerítésnek lökte Vladimirt, ütlegelte és megfenyegette, hogy megöli.

Vladimir jelentette a támadást a rendőrségnek, amelynek munkatársai később őt állították elő kihallgatásra. Belgrádból érkezett rendőrök próbálták rávenni, hogy másítsa meg vallomását, mondta Vladimir, aki meg van róla győződve, hogy az ügy mögött a Szerb Haladó Párt inđijai szervezetének elnöke, Vladimir Gak áll.

– A belgrádi rendőrök azt kérték, hogy vessem alá magam poligráfos hazugságvizsgálatnak. Ebbe bele is egyeztem, de kértem, hogy ügyvédem is jelen lehessen. Kérdésemre, hogy azonosították-e támadómat, közölték, hogy ez a legkevésbé fontos. Ezt követően elálltak a poligráfos vizsgálattól és megpróbáltak rávenni, hogy másítsam meg vallomásomat. A belgrádi rendőrök kihallgatásom jegyzőkönyvét sem óhajtják átadni. Azt mondták: „Ami minket illet, soha nem is voltál a rendőrállomáson”. A helyi rendőrség már meg is oldotta az ügyet és azonosította az elkövetőt. Kiderítették, hogy a gépjárművet, amellyel az elkövető elmenekült a helyszínről, Vladimir Gak, az SZHP helyi szervezetének elnöke bérelte ki egy autókölcsönző ügynökségtől. Az inđijai rendőrség mindent úgy csinált, ahogyan azt kell, de most őket is megfélemlítették. Azt mondják: „Azért fizetünk rá, mert szakszerűen jártunk el” – magyarázta Vladimir Ješić, aki meg van róla győződve, hogy azért támadták meg, mert Goran fivére.

Igor Mirović, az SZHP alelnöke váddal reagált a vádakra. Azt állítja, hogy kedden Vladimir Ješić többször is ököllel ütötte meg Milan Čačićot, Belcsény (Beočin) polgármester-helyettesét a Ceptor Hotel előtt. Mirović sajtótájékoztatóján Čačić is jelen volt és megmutatta a homlokán látható dudort, amely az állítólagos támadás következménye. A haladó politikusok azt állítják, hogy a Fruška Gorán található hotelben már több napja „fogva tartanak” több „elrabolt” demokrata pártbeli inđijai politikust, akik saját kezűleg aláírták a községi hatalom feloszlatásáról szóló indítványt. Az incidens bizonyítja, hogy a DP visszaél a tartományi hatalommal és intézményekkel, hangsúlyozta Mirović.

Vladimir Ješić állításai kapcsán a Sremska Mitrovica-i rendőrállomás parancsnok-helyettese szólalt meg, és cáfolta az állításokat. Senki nem próbálta meg vallomásának megmásítására kényszeríteni Vladimir Ješićet, mondta a rendőr.

– Az Alapfokú Ügyészség keresete nyomán hívtuk be Ješić urat, hogy újabb információkhoz jussunk az ügy kapcsán. Felajánlottuk neki a poligráfos vizsgálatot, amit először elutasított. Vladimir Gakot is felkértük a poligráfos vizsgálatra, és ő igent mondott – nyilatkozta Đura Mandić parancsnokhelyettes.

Ami az inđijai községi-képviselő testület tagjainak elrablását illeti, Aleksandar Martinović, az SZHP tisztségviselője azt állítja, hogy a DP a Fruška Gora-i hotelben – amely a tartomány tulajdonában áll – tizenhárom képviselőt – közöttük öt demokrata pártbelit – tart fogva. Ez a tizenhárom képviselő írta alá az inđijai hatalom feloszlatásáról szóló indítványt, mondta Martinović.

Egyébként a szóban forgó indítványt végül visszavonták, így nem került az inđijai vkt napirendjére. Inđiján a DP és a Szerbiai Szocialista Párt alkotja a hatalmi koalíciót. Az indítványt öt demokrata pártbeli politikus, valamint az SZHP, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Szerb Radikális Párt képviselői írták alá.

A DP az ügyre közleményben reagált, kifejtve, hogy az SZHP verőlegények osztagával próbálja magához ragadni Inđiján a hatalmat. A községi hatalomban a DP 18, az SZHP pedig 5 mandátummal képviselteti magát, áll a közleményben, mint ahogyan az is, hogy az utóbbi néhány napban eszkalált a helyzet a községben. A DP is megerősítette, hogy pártjának bizonyos helyi képviselőit „fogva tartják”, ugyanakkor nem a DP, hanem az SZHP. A képviselőket megfenyegették és házi őrizetben tartják őket, állítja a DP.