2024. május 8., szerda

Ünnepelt Torda

A hétvégén Tordán falunapot és templombúcsút ünnepeltek. A házigazdák gazdag műsorral várták a több száz vendéget, akik között sok hazalátogató is volt.

Pénteken megtartották az első hivatalos horgászversenyt a nemrég befejezett horgásztavon, amelynek a győztese Szalma Andor lett, a második Orbán Zoltán, a harmadik helyre pedig Dunai Ferenc került.

Második alkalommal szervezték meg a lakodalmas zenekarok fellépését, amelyen két helybeli mellett palicsi, nagykikindai és muzslyai zenekarok léptek fel.

Szombaton ünnepi szentmisét mutattak be a közelmúltban felújított Nepomuki Szent János-plébániatemplomban. A kultúrotthonban öt helybeli amatőr képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás.

Nem maradt el a hagyományos csirkepaprikás-főző verseny sem. A zsűri értékelése szerint az idén a legjobb csirkepaprikást a tordai nyugdíjasok egyesületének csapata főzte. A második helyet a muzslyai amatőr szakácsok és hagyományápolók érdemelték ki, a harmadik pedig a tóbai nőszervezet csapata lett.

Sportrendezvények is voltak: ifjúsági kispályás labdarúgó-tornát tartottak és bajnoki labdarúgó-mérkőzés is volt.

A falu központjában felállított színpadon fellépett Velianski Krisztina énekes, a magyarországi Balástya testvértelepülés táncosai, valamint a muzslyai Mazsorett csoport tagjai. A Hooligans együttes azt követő koncertjére pedig más magyarlakta településekről is érkezett közönség.

Az est végén tűzijáték volt, majd az egybegyűlteket a törökbecsei Playboys zenekar szórakoztatta.
Vasárnap ünnepi szentmisét mutattak be és egész napos kirakodóvásárral zárult a háromnapos rendezvény.