2024. május 6., hétfő

Vándorcirkusz: Washington

Michelle: Barack, ki ez a Fehér Ház előtti fűben toporgó alak? Barack: Egy unalmas balkáni pasas, mindjárt kiküldök valakit a személyzetből, hogy tárgyaljon vele.

Nos, a pártkáderek fizetett vagy kikényszerített kommentárjai mellett, melyek szokás szerint dicshimnuszokat zengtek a szerb miniszterelnök minden egyes lépéséről, az imént idézetthez hasonló kreatív kommentárok voltak még a napokban olvashatóak a washingtoni látogatás kapcsán megjelent hírek alatt az online felületeken. A háromnapos amerikai úttal foglalkozik még mindig mindenki. Pontosabban azzal, hogy ennek az útnak mi volt az értelme, és milyen eredményeket hozott. S mivel ezzel foglalkoznak a leginkább, eleve gyanús, hogy nem volt éppen a legsikeresebb Szerbia szempontjából az említett túra. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy kárunk természetesen nem származik belőle, ha nem vesszük figyelembe a küldöttség költségeit, de haszonból több is lehetne, többet is ki lehetett volna hozni abból, hogy a szerb kormányfő ellátogat a messzibe. Senkinek sem kell azonban olyan illúziókat táplálnia, hogy magának az Egyesült Államok elnökének illett volna fogadnia Vučićot. Biztosan nem ártott volna meg, de a jelenlegi politikai erőviszonyok közepette, amelyekben Szerbia csak önmaga szemében jelenti a legfontosabb, megkerülhetetlen régióbeli tárgyalópartnert nem lehetett elvárni, hogy ilyen találkozóra is sor kerüljön. Végül még az Államok alelnökével sem találkozhatott a kormányfő, annak családi tragédiája, fiának halála miatt. Maradtak hát a szenátorok, a kongresszus tagjai, akik természetesen nem elhanyagolható figurák, de úgy érzem, a találkozók köré kerített hazai csinnadratta nem felelt meg azok valós súlyának, mert nem ezek lesznek a szerb–amerikai kapcsolatok jövőjét meghatározó kiindulópontok.

Olvasgatva a napi híreket, rájövök, hogy az amerikai utat a politikum és a médiumok is tulajdonképpen arra az egyszerű kérdésre egyszerűsítették le: elegendő számú magas rangú személy fogadta-e a miniszterelnököt Washingtonban, vagy be kellett érnie lealacsonyító találkozókkal. Mivel az államvezetőség, de az Egyesült Államok itteni képviselőinek számára is meglehetősen kellemetlen lenne, ha hagynák győzedelmeskedni azokat, akik nem minden idők legsikeresebb útjaként értelmezik az amerikai három napot, érkeznek is sorra az olyan kijelentések, hogy mennyire fontos, mennyire eredményes volt a látogatás. Erről beszélt maga a kormányfő, de az amerikai nagykövet meg Szerbia egykori németországi nagykövete is. A többség számára valószínűleg világos, hogy az igazság valahol a két véglet között keresendő: az évszázad útjaként sem tekinthetünk rá, de értelmetlennek sem nevezhetjük csak azért, mert a legmagasabb tisztségeket betöltő politikusok nem voltak kíváncsiak a szerbiai küldöttségre. Ismerve a két ország közötti kapcsolatok – nem annyira távoli – múltját, a jelen akár még bátorítónak is tűnhet. Az az ember benyomása, hogy a miniszterelnök azért utazott el, hogy megmutassa magát, hogy építeni próbáljon bizonyos kapcsolatokat. Az előttünk álló hónapokban derül majd ki, hogy mekkora sikerrel járt, előre sem dicsőíteni, sem leértékelni nem érdemes.

Hogy mi az út hozadéka a dolgok jelenlegi állása szerint? Politikai üzenetek és ígéretek. Az előbbiek elsősorban a kormány számára kedvező kijelentésekből tevődnek össze, melyet Vučićtyal beszélgetőpartnerei közöltek: az USA támogatja Szerbia európai integrációs törekvéseit, a megkezdett reformokat, s különösen pozitívan ítéli meg a régióbeli együttműködés érdekében tett erőfeszítéseit – értsd: szerb–albán kapcsolatok építése, tiranai látogatás. Pozitívak ezek az üzenetek, de nem újak. Az USA tisztségviselői már tíz évvel ezelőtt is támogatták az európai közeledést, sürgették a regionális kapcsolatok fejlesztését. Szóval: ezekért az üzenetekért nem lett volna muszáj Washingtonig utazni. Az ígéretek is megérnek azonban egy misét, s ha valamelyik megvalósul, akkor az hasznot is hozhat Szerbiának. Az ígéretek ugyanis gazdasági jellegűek, beruházásokról szólnak. Az amerikai nagykövet szerint a General Electric már június 11-én tárgyalásokba kezd szerbiai cégekkel arról, hogy bizonyos alkatrészeket azok állítsanak elő számára. Hosszabb távú, így valószínűleg kevésbé biztos beruházásnak számít a rézérclelőhelyek után kutató Freeport McMoRan beruházása, mely korábban is végzett kutatásokat hazánkban, s az idén a nagykövet szavai szerint további 19 millió dollárt szánnak majd erre a célra.

Fél év múlva teljesen mindegy lesz, hogy Vučić elég fontos volt-e az amerikaiaknak, vagy sem. Az számít majd, hogy a megismételt üzenetek mellett tapasztalhatjuk-e az együttműködés kézzel fogható gazdaságélénkítő jeleit. Ha megint az oroszbarát énjét meg a koszovói struccpolitikáját helyezi előtérbe országunk, attól tartok, ez is csak egy út lesz a sok közül.