Hűvösen koppannak a gombok, mintha lakkcipő lépne elő a sötétből; fekete, magas sarkú kontúrok. Ujjbegyek játszanak az érdes felületeken, éppen csak érintve azokat, majd félénken visszahúzódva.
„Szeretném, ha (meg)várnál!”
Az ablakszárnyak sorban állnak, s némán váltanak, egymás helyére állnak. Csupán a lépegető villog, időnként, majd megtorpan, várakozik, nemhogy futna. A rajzolat súlytalanul lebeg, választ ígér. Homokszemek szóródnak szerteszéjjel.
„Szeretném, ha megvárnál…”
Levelek zizegnek az üveglapok mögött; mindből több van és idővel egyre több lesz. Mintha hívatlan vendégek lennének, akik miután belépnek a házba, amelynek ablakai a félhomályban hunyorognak, megfeszített testtel, nehogy kihunyjanak, azt állítják, majd ők mutatják az utat, s bizton vezetnek. Tagjaikkal ajtókat formáznak, s majd ők lesznek az ablakok is, hogy többé nézni se kelljen.
Az érkezők csöndesek, lépteik némák, s mintha csak egy korai animáció légüres terében haladnának: lábuk és így törékeny testük is folyamatosan mozog, megszakítások, lélegzetvételnyi szünetek, önkéntelen megtorpanások nélkül: gépiesen, egy testétől megszabadított szerkezet öntudatlanságától hajtva.
Pixelerdők susognak.
Gombok fehér rajzolata metszi a cipők talpát. Súlytalanná válnak, kissé megemelkednek; lassan, ráérősen hömpölyögnek. A vízfelszín áttetsző, tiszta. Légdob hallatszik, valahol. Mérges madarak húznak délre.
Az érkezők fekete gombokon lépdelnek. Törékeny mintázat rajzol kontúrt. Karcsú vonalak remegnek fehér felszínen. A ritmus egyenletes, kimért.
Az asztalon vastag, tömör szűztyák meredeznek. Kamaszképek vetülnek a fátyol-oldalakra. Ez nem a feltáruló bódulat illat-terme, amelynek húsfala érinthető (bármikor és főleg bármivel), hanem a kéj kitartott ideje. Elmosódó pont-bolyhok gyülekeznek.
D. nem konzolcowboy és nem is kiberróka. Csupán néha pihen meg és valóban csupán megpihen az írott sorok bensőséges melegében. A villódzó falakhoz telepszik, fülét az érdes felülethez tapasztja, de sokáig semmit sem hall. Is there anybody out there? Se mozgás, se elfojtott sercegés (elcsigázott kéjharmat), amit érdemes fölvenni. Az égben héliummal töltött disznó lebeg.
A panelrengetegben zavartalan csönd honol. A digitális futó is megpihen. Most nem visz hírt, nézelődik; mozgatja törzsét, tekintete vaksi. Szürke, nem ötven. Leállítja a fényt, megdermed. Időnként felfedezi, hogy a keretből ki nem léphet. Szomorú, megtorpan, visszahőköl.
„Szeretném...”
D. előtt elnyúlnak a nappalok. Izgalom várat magára, s némi tisztátalan érintés. A szemhéjak óvatosan vándorolnak. Kamerák gyűjtik be a mozgást, s lassítanak. 800 % (time stretch). S nem szól(t) senki. Ketyegnek a percek, unalmat szülnek.
„Szeretném, ha meg…”
:))))))))
Itt a figyelem átkos, hosszantartó. Ismeretlen tekintetek néznek le az égből. LCD-felületek ontanak visszafogott fényt. A pillantások beveszik magukat a karakterek felöltöztetett szín-ruháiba. Áthatóak, ám mégis láthatatlanok. Sokfelé mozognak, sokasodnak, néhol parázslanak, enyhén izzanak, majd pedig kihunynak. Azonban vannak; mindig, mindenütt feltűnnek, lenniük kell. D. is érzi, tudja.
Mp3-fellegek vonulnak a csövekben.
Görgők keresztezik egymás útját. Felületükön a szeméremszőrzet klasszicista. A szálak párhuzamosan állnak, csak föl-le mozognak, s időnként kéjesen elfekszenek. A vulva középszirtjét simogatják. Zoom +. A karakterek bizonytalanul elnyúlnak, s a vértelen belsőségek láthatóvá válnak. Érdemes mindezt felvenni, megörökíteni. D. print screent nyom, majd save as-t; bele egy mappába, obszcén felületek miniatürizált celláiba. Fájlnevek, kódok kúsznak a képek alá. Ezeket megváltoztatja, játszik velük. A kurzor időnként homokóra testét ölti magára. Végtelenített ritmusok járnak körbe.
„Szeretném, ha megvárnál”
Feketék a billentyűk; feketék a gombok. Mélysötét éjszaka lakozik bennük. Sercegés töri meg a csöndet. Időnként homokszemek hullnak a tálcára, ám ettől semmi sem lesz súlyosabb, sem pedig könnyebb. D. tekintetét a sárgásszürke panelekre és behemót mappákra szegezi. Habár nem kiberróka és nem is konzolcowboy, könnyedén mozgatja, illeszti össze és szükség esetén tünteti el őket. Az idő megteszi a magáét, akár akarod, akár nem – gondolja. – Még akkor is, ha csak képzeletbeli, és nem is múlik. Csupán lépegetők, digitális futók és testetlen homokórák váltják egymást a kijelzőn. A billentyűk felületén, levelén ezüstös suhanás játszik.
D. kezének finommotorikáját fejleszti. Az éjszakába erekció lopja be magát. Fekete billentyűkön, fekete gombokon gyakorol. Vár.
Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg.
