2024. május 6., hétfő

Nikšići fociszurkolók rongálták meg a kék szökőkútat

Nagyon valószínű, hogy a nikšići Sutjeska fociszurkolói rongálták meg Szabadkán a kék szökőkutat, s ők okozták az első becslések szerint mintegy 100 ezer dináros kárt.

Egyelőre nem hivatalos, de a kék szökőkutat a Sutjeska Labdarúgóklub szurkolói rongálták meg, akik Szabadkán töltöttek egy éjszakát, majd továbbutaztak Debrecenbe, ahol a csapatuk a város nevét viselő együttes ellen lépett pályára az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában. Minden bizonnyal a szurkolók egy kisebb csoportja követte el a rongálást. Sokan jönnek a városunkba, s egyesek kárt és gondot okoznak nekünk – mondta Maglai Jenő, Szabadka polgármestere. Mint ismeretes a városépítési igazgatóság munkatársai július 2-án kora reggel fedezték fel, hogy ismeretlen tettesek megrongálták a kék szökőkutat és cserepes virágokat dobáltak a vízbe. Amellett, hogy a szökőkúton levő cserepekből a vízbe dobálták a virágokat, illetve magukat a cserepeket is, megrongáltak, elferdítettek két vizet kilövellő oszlopot meg két díszes vízpermetezőt is.

Az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában a Debrecen 3:0-ra nyert a Sutjeska ellen.