Varvari, 2014. Írta és rendezte: Ivan Ikić. Fényképezte: Miloš Jaćimović. Vágó: Dragan von Petrović. Főszerepben: Željko Marković, Nenad Petrović, Jasna Đuričić, Marina Vodeničar. – A Nemzeti osztály szelekció versenyfilmje.
Kritika kellene, hogy legyen, ami itt születőfélben van, a Barbárok mégsem elsősorban a filmesztétika kérdéseit veti föl. Sokkal inkább a demokrácia mibenlétére kérdez rá.
Bár az alkotás karakteresen „tinédzserdrámának” titulálja önmagát, műfajilag a szurkolófilmek közé tartozik. Elődei a Tarvágás (Šišanje) és A tüzér (Artijero), ám ez a film tud valamit, amit az előző kettő nem: a távolságtartó részvétlenséget.
2008 februárja van, Luka a mladenovaci szurkolócsapathoz tartozik, megannyi apróbb balhéval, rendőrségi felügyelettel, szociopata munkanélküli anyával (Jasna Đuričić), egy állítólag Koszovóban eltűnt apával, egy rémálomszerűen üres és veszélyes városban. Történelmi tényezőként nyakunkon Koszovó függetlenségének kikiáltása.
Inkább tájkép ez a film, mint sztori. És annak annyira objektív, amennyire csak lehet. Ivan Ikić filmjét bizton nevezhetjük demokratikus realizmusnak – sem a szurkolók mellé nem állítja nézőjét, sem ellenük. Nem mond véleményt, csak felmutat, leír. Egy riporter pontosságával. Bár néha felfedezhetünk nála némi iróniát (remek az, ahogy a focimeccs kaotikus közelképeiről kivág totál plánba és látjuk: vagy harmincan nézik a meccset egy szánalmasan lepukkant környéken egy ócska pályán), a film egyaránt helyezi vászonra a főszereplő millió problémáját, ami ehhez az életvitelhez vezetett és a belgrádi tornacipő-lopási akciókat.
A Barbároknak tehát kétféle nézője is lehetséges. Aki együtt megy a szereplőkkel, bólogat a problémáikra és bemoccan a turbofolk-slágerekre, vagy akit (és nem titok, hogy e sorok írója ebbe a kategóriába tartozik) már ezeknek az egy amőba szintjén létező véglényeknek a beszédstílusától is a frász tör ki.
A kérdés ezek után nem filmesztétikai, hanem morális: vajon demokratikus joga-e egy erőszakos cselekedetekről elhíresült csoportosulásnak az, hogy megértsük őket? Tolerálható-e az életstílusuk? Van-e létjoga egy róluk szóló objektív mozinak? Van-e rá szükség?
E sorok írója hősiesen bevallja, hogy fogalma sincs.
