2024. május 6., hétfő

Szépül a Sportcsarnok is Szabadkán

Folyamatosak a beruházások a Stadion Kommunális Közvállalat épületein

Már tavaly megkezdődött, az idei idényben pedig folytatódik és be is fejeződik a Sportcsarnok tetőszerkezetének felújítása. A beruházás értéke eléri az ötmillió dinárt, amelynek felét a város, felét pedig a közvállalat a saját eszközeiből biztosította. Tegnap a Sportcsarnokban elvégzett és még zajló felújítási munkálatokat tekintette meg Maglai Jenő polgármester, Ilija Maravić, a városi képviselő-testület elnöke, Vjekoslav Ostrogonac, a Városi Tanács sporttal megbízott tagja, valamint Tót Róbert, a közvállalat igazgatója. Javítják a tetőt, újralakkozták a parkettet, székek kerülnek a lelátókra, felújították a motel szobáit és zajlik az öltözők, illemhelyek és fürdők felújítása is. Több európai és világversenynek is otthont ad a szabadkai Sportcsarnok.

– Nagy örömömre szolgál, hogy egy év elteltével ismét a Sportcsarnokba látogathattam el annak apropóján, hogy a beruházások, felújítások folytatódnak. A Sportcsarnok elég régi épület és sokáig el is hanyagolták. Javítják a tetőt, összesen ötmillió dinárt fektettek a felújításba, a parkett csiszolása nyolcszázezer dinárba került, és a szálláshelyeket is felújították, ennek köszönhetően 27 sportolót tudnak elhelyezni, nagyon kedvező árak mellett. Mindezeknek a munkálatoknak a nagy részét teljesen önerőből, saját munkaerővel végezték el, ami nagyon dicséretes. Látjuk, hogy úgy is lehet irányítani egy közvállalatot, hogy nem csak az önkormányzati költségvetési eszközökre várnak, hanem fejlesztenek anélkül is. Saját erőből és ennek köszönhetően pedig jobb feltételeket biztosítanak a sportolóknak – emelte ki Maglai Jenő.

Vjekoslav Ostrogonac is azt emelte ki, dicséretes, hogy a vezetőség törekszik arra, hogy a sportolóknak és a sport kedvelőinek is megfelelő feltételeket biztosítson.

– Ebben az évben több európai és világméretű versenynek ad otthont a Sportcsarnok és az Európai Birkózó Bajnokság, a nemzetközi ökölvívó versenyek mellett a nőiröplabda- és a férfikézilabda-válogatott is európai válogatott mérkőzéseket játszik majd ebben az évben helyben, immár a felújított lelátókon és pályán. Ez a nemzetközi versenyek elvárása is. Egy hónapon belül teljesen más képet mutat majd és más feltételeket biztosít ez az épület – tette hozzá Vjekoslav Ostrogonac.

Tót Róbert, a Stadion Kommunális Közvállalat igazgatója kiemelte, ha folytatódik a hőség, nagy lesz a medencék látogatottsága, egyben a vállalat bevétele is növekszik, amelynek köszönhetően további felújításokra kerülhet sor.

– A városi Stadion műfüves pályájának átadását követően a Sportcsarnok felújítási munkálatai is a vége felé közelednek. Ebben az évben mindenképp szerettünk volna a tető felújítását teljes egészében befejezni, erre sor is kerül, hiszen minden a tetőtől indul. A sok beázástól az ablakok nagyon rossz állapotba kerültek. Emellett a reflektorokat is ki kell cserélnünk, jövőre ezekre a munkálatokra mindenképpen sort kerítünk. Jövő évben a parketta további felújítására is sor kerül, hiszen most a versenyek közötti rövid időszak alatt csak az újrafestésre volt idő, a következő évben pedig a röplabdapálya felújítását is sorra vesszük. Ami a szálláshelyeket illeti, nagyon kedvező árakat szabtunk, hiszen azt szeretnénk, hogy az folyamatosan helyt adjon a vendégeknek. Az öltözőhelyeket és a fürdőszobákat is rendbe kell hoznunk a nemzetközi szervezések elvárásai miatt. A nyár folyamán szerzett bevételeknek köszönhetően természetesen lehetnek majd beruházások is, azzal pedig a sportolók és a sportot kedvelők is csak jól járhatnak – Tót Róbert.