Bolygónk népessége az elmúlt háromszáz évben több mint a tízszeresére emelkedett. A növekedés még mindig szédületes: 1700 és 1750 között 115 millióval gyarapodott a népesség, a XX. század első felében 950 millióval, csupán az utóbbi negyvenöt év alatt pedig 3,8 milliárddal. Nem is olyan régen, 1970-ben, a Föld lakossága még „mindössze” 3,5 milliárdot tett ki. A megnövekedett népességnek élettér és élelem kell, sok helyen azonban nemcsak az élelem, de már a friss víz hiánya is problémát okoz.
A globalizációnak köszönhetően mára már a világ könnyen bejárható. Korábban a mélyszegénységben élők nem is tudták, hogy másképp is élnek emberek a Földön, ma már azonban gyermekkorban megismerkednek azzal a megcáfolhatatlan ténnyel, hogy vannak olyan helyek, amelyeken sokkal könnyebb és jobb az élet. Egyre nagyobb tömegek indulnak el az ilyen helyek megtalálásának reményében. A Nyugat-Európát már hosszú évek óta sújtó bevándorlási áradat fokozódik, miközben már olyan változásokat okozott, hogy az EU lakosságának 10 százalékát a bevándorlók teszik ki. Az elmúlt fél évszázad népességrobbanásához Európa nem járult hozzá, egyre kevesebb gyermek születik. Az egygyerekes családmodell miatt fogyni kezdett a népesség, hiszen a szinten tartáshoz is családonként legkevesebb két gyermekre lenne szükség.
Az életkörülmények javulásának köszönhetően tovább élnek az emberek, elöregszik azonban a lakosság. A rendszer viszont így összeomlásra van ítélve. A gazdasági logika szerint amit itthon nem tudunk megtermelni, azt külföldről kell behozni. Régóta tart Nyugat-Európában a bevándorlás, nagy tömegekben érkeznek a török, indiai és egyéb bevándorlók.
Évszázadokra visszamenőleg vitáznak azon, hogy bolygónk hány embert képes eltartani úgy, hogy a következő nemzedékek kilátása ne romoljon. A francia életszínvonalát figyelembe véve – aktuális számítások szerint – 1,5-2 milliárd lenne a népességnek a száma, mely még hosszú távon eltartható. Talán morbid így tekinteni rá, de ha valaki megmondja, milyen (átlagos) életszínvonal dukál egy embernek, abból kiszámítható, hogy legfeljebb hány embert tarthat el a bolygó.
…KERESSÜK BENNE MÉG A HELYÜNK?
A legtöbb migráns most Afrikából indul el szerencsét próbálni. Az afrikai társadalmak esetében csak a demokratizálódás, a mezőgazdasági beruházások növelése és az állami szinten koordinált családpolitika tudná megváltoztatni a jelenlegi folyamatokat. Elemzők szerint Afrikában a folyamatosan bővülő munkaerő-kínálatot a mezőgazdaságnak kellene felszívni, ehhez azonban korszerűsítésre, a kapacitások bővítésére lenne szükség. Érdekes megemlíteni, hogy az ENSZ számításai alábecsülték Afrika termékenységét. 2010-ben azt jósolták, hogy az egymilliárd főnyi afrikai népesség 2020-ra 1,6 milliárdra, 2050-re 2 milliárdra duzzad. A jelenlegi trendeket előrevetítve viszont úgy tűnik, 2050-re a lakosság száma eléri a 2,7 milliárdot. Ahogyan azonban semmi esetben, úgy a folyamatosan változó kontinens esetében sem lehet általánosítani. A kontinens középső részén pl. egy nő az élete során átlagosan még mindig több mint hat gyermeket vállal. Erre mi furcsán tekintünk, tudni kell azonban, hogy száz évvel ezelőtt még ezen a tájon is ennyi volt az átlag. Ami az afrikai településstruktúrát illeti, a mostani előrejelzések szerint a lakosság több mint fele a vidéki térségben marad a század közepére, így a mezőgazdaság nyújtja a legtöbb munkalehetőséget a jövőben is. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete szerint a mezőgazdaság modernizálása csak a megfelelő oktatási és infrastrukturális beruházások segítségével valósítható meg, ehhez viszont erőteljesebb kormányzati beavatkozásra lenne szükség. Úgy tűnik, ez lenne a szegénységnek és az élelmiszerhiány leküzdésének egyetlen módja, amely egyben csökkenthetné a világ többi részére nehezedő migrációs nyomást is.
NEM LÁTJÁK TISZTÁN A HOLNAPOT?
Egyesek kizárólag politikai, mások csupán gazdasági okokkal magyaráznák a migrációkat, miközben a valóságban nyilván nagyon összetett dologról van szó. Mindig fontos hangsúlyozni, hogy nehéz általánosítani. Az év elején még a koszovóiak migrációs hullámáról cikkezett a sajtó. Ez mára már jórészt megszűnt, illetve alig észrevehetővé mérséklődött. Ugyanakkor azt sem mellékes megjegyezni, hogy Koszovó az egyetlen olyan nyugat-balkáni ország, amelynek polgárai nem utazhatnak szabadon az Unióba. Ha ez nem így volna, az ottaniak úgy mennének Nyugatra, mint pl. vidékünk polgárai, akik lehet, hogy nem is mennek kisebb számban, csak mivel legálisan teszik, nem szembetűnő. Esetében ahhoz, hogy a menekültek száma jelentősen visszaesett, nyilván hozzájárult az irányított kampány is, melyben arról tájékoztatták a koszovóiakat, hogy a menekülteknek az Unióban szerény lehetőségeik vannak. Az osztrák kormány pl. egész oldalas felhívást jelentetett meg a legnagyobb koszovói lapokban, és ebben arról tájékoztat, hogy az emberek csak az idejüket és a pénzüket vesztegetik, ha az EU-ban próbálnak meg menedéket kérni.
