2024. május 7., kedd

A hét végén országos nagybúcsú lesz Szegeden

A Dél-Alföld legnagyobb múltú vallási ünnepére, a Havas Boldogasszony Országos Nagybúcsúra – amelyet augusztus 1-jén és 2-án tartanak a szegedi Alsóvároson – az idén is több ezer zarándokot várnak.

A több mint félezer éve épült alsóvárosi ferences templom és kolostor az elmúlt évszázadokban Dél-Magyarország missziós központjává emelkedett, kultusza a XVII. században már virágzott. A törökdúlás után módosult a szerepe, amikor a szegedi parasztság ötvennél is több alföldi, vajdasági és bánsági falut népesített be – így Havas Boldogasszony napja a XVIII. századtól kezdve a hazatérés ünnepe is.

A hagyomány szerint 1550 körül kezdték tisztelni a ma is a főoltáron látható Szögedi Segítő Mária kegyképét, amelyet a törökök elől a templom közelében lévő Csöpörke-tóba rejtették el. Egy török katona találta meg és átadta a ferenceseknek. Számos csodát és gyógyulást tulajdonítanak a Szögedi Segítő közbenjárásának mind a mai napig. A sok programot kínáló búcsú minden évben nagy számban vonz visszatérő látogatókat és új érdeklődőket az ország minden tájáról, sőt a határokon túlról is.

Az idei rendezvény ifjúsági szentmisével kezdődik szombaton délután fél 4-kor, este 6-kor római katolikus szentmise lesz, este 8-kor pedig görög katolikus liturgiát celebrál Szaplonczay Miklós esperes. Ezt követően keresztút és szentségimádás lesz a kolostorkertben, majd éjfélkor szentmisét tartanak az elhunytakért. Vasárnap reggel 6 órakor ünnepi zsolozsmával kezdődik a program. Reggel 7 órai kezdettel az édesanyákért és édesapákért tartanak szentmisét, ezt követően 9 órakor szabadtéri szentmise lesz a templom előtti téren a családokért és a „szögedi nemzetért”, amelynek főcelebránsa Székely János püspök. A szentmisét ünnepi körmenet követi. Délután fél 3-kor a betegek gyógyulásáért imádkoznak, majd a betegekért, idősekért és ápolóikért mutatnak be szentmisét. Az ünnepet a 18 órai hálaadó szentmise zárja.

A búcsú napjaiban tárlatvezetéssel egybekötött kolostori séta keretében az idelátogatók megtekinthetik a kolostor egyes részeit is: a gyógynövényes kertet, a kőtárat, a kerengőt, a szerzetesi ebédlőt és az alsóvárosi ferences szerzetesek csaknem hatszáz éves történetét bemutató kiállítást. A Mátyás téren mindkét napon kegytárgyárusok, népi és iparművészek várják a zarándokokat és érdeklődőket.