2024. május 7., kedd

Augusztus a Művelődési Házban

Zenei programok és Krumplifesztivál a Tájházban – Topolyai alkotók kiállításai

A topolyai Művelődési Házban augusztusban is számos érdekes és változatos program várja az érdeklődőket. A hónap első rendezvényére a Tájházban kerül sor elsején, amikor is a Szekszárdi Gitárkvartett tartja meg zenés, versekkel fűszerezett estjét, amelyben különböző népek (spanyol, argentin) hagyományos dallamai mellett könnyűzenei feldolgozások és saját szerzemények is felhangzanak. A belépés díjtalan. Augusztus 10-én a Művelődési Ház kiállítótermében megnyílik a helybeli nyugdíjas-egyesület Orchidea kézimunkacsoportjának kiállítása, amelyet 15-éig nézhetnek meg az érdeklődők. Tizennegyedikén lesz a Tanyaszínház topolyai előadása a piactér melletti füves területen. A László Sándor rendezte A bor című Gárdonyi Géza-darab 21 órakor kezdődik.

A topolyai Tájház immár hagyományossá vált Krumplifesztiválját negyedik alkalommal szervezik meg. Augusztus 15-én szinte egész napos program várja az érdeklődőket. A csapatok érkezése 9 órakor várható, amit a 10 és 13 óra között megtartott versenyprogramok követnek. A versenyre benevezett csapatok három versenyszámban mérik össze ügyességüket: krumplipucolásban és krumplipaprikás-főzésben, valamint a Játék és muzsika három percben címet viselő számban. Ezt követően kerül sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, az ebédre, táncra és zenére, amelyben közreműködik az adai Kócos zenekar. A versenyből természetesen a legkisebbek sem maradnak ki. A vállalkozó szellemű gyerekek is különféle versenyekben mérhetik össze tudásukat. A vetélkedőt Fekete Edit óvónő koordinálja. A felnőttek versenyére 3–6 fős csapatok jelentkezését várják, akiknek a 600 dináros jelentkezési díj ellenében a Művelődési Ház három kilogramm krumplit, fél kilogramm kolbászt, valamint füstölt húst, emellett idényjellegű salátát, egy kenyeret és tűzrevalót biztosít. Augusztus 11-éig lehet jelentkezni személyesen a Művelődési Ház irodájában, a 024/713-515-ös telefonszámon vagy a kultura@stcable.net e-mail címen. A részvétel gyermekek számára ingyenes, de a jelentkezés kötelező. Augusztus 13-áig lehet jelentkezni a már ismertetett módon. A rendezvény támogatója a Szekeres László Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. címén.

A topolyai Szivárvány szakkör hagyományos évzáró kiállításának ünnepélyes megnyitója augusztus 17-én 18 órakor lesz a Művelődési Ház kiállítótermében. A tárlat 24-éig várja a látogatókat.

A Kelda zenekar augusztus 21-én 18 órai kezdettel koncertezik a Tájházban. A zenekart a szegedi konzervatórium, valamint a zeneművészeti főiskola egykori és jelenlegi hallgatói alkotják: Kelcz Dávid, Korponai Zsolt, Horváth Csaba, valamint közreműködik Varga Ákos. A zenekar Kelcz Dávid szerelemről, életről, emberről és hazáról írt verseit dolgozza fel, adja elő.

Augusztusban is folytatódik a nagy sikerű Színes Vajdaság című rendezvénysorozat. A negyedik évad mottója: a népzene, ami összeköt, és célja, hogy a tartományunkban élő nemzetek minél jobban megismerjék egymás népzenéjét és hangszereit. A rendezvényt augusztus 27-én 18 órai kezdettel tartják meg a topolyai Tájházban, közreműködik a Doroszlói Fúvószenekar és a toráki (bégatárnoki) Vikentije Petrović Bokaluc Román Művészeti és Művelődési Társaság népi zenekara. A rendezvénysorozatot a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság támogatja.