2024. május 6., hétfő

Falunapra készül Gunaras

A szűkös anyagi lehetőségek ellenére is gazdag program várja a vendégeket – Megszervezik a a Gunarasról elvándoroltak találkozóját

Gunaras egyik legjelentősebb és legtömegesebb rendezvénye a falunap. Ez a rendezvénysorozattá bővült történés hagyományosan két napon át tart, és megmozgatja a falu apraját-nagyját. A szervezés koordinálása a gunarasi helyi közösség feladata, de a munkából kiveszi részét a falu számos civil szervezete is. Csorba Ottó, a gunarasi helyi közösség tanácsának elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a szűkösebb lehetőségek ellenére idén is tartalmas programot állítottak össze.

– A falunapot Gunarason hagyományosan augusztus második hétvégéjén ünnepeljük, és idén is megpróbálunk kitenni magunkért. Szeretnénk az előző évek színvonalát megtartani, noha anyagi lehetőségeink korlátozottabbak, kevesebb a támogatónk. Ez alkalommal is kétnapos lesz a falunapi rendezvénysorozat: az első nap, a szombat kicsit sportosabb lesz, tartunk sakktornát, agyaggalamblövő versenyt stb. A nap legjelentősebb történése kétségkívül a szántóverseny lesz, ami már az előző években is nagy tömeget vonzott. Vasárnap kerül sor a programsorozat ünnepibb részére, az önkéntes véradók megkapják elismeréseiket, és fogadjuk a testvértelepüléseink képviselőit. Idén is tartanak tűzoltó-bemutatót, fellép az asszonykórus, és lesz kiállításmegnyitó, különböző foglalkozások, valamint esti művelődési műsor, amit a tűzijáték fog zárni. Természetesen lesz sztárvendég is, ez alkalommal a Kurina zenekar fog vendégszerepelni. Minden évben más stílusú zenei előadót választunk, idén erre a magyar nótákat előadó zenekarra esett a választás – mondta el Csorba, majd arról is szólt, hogy szeretnek minden évben valami újdonsággal előrukkolni, ezért idén egy komoly kezdeményezést indítanak útjára.

– Az idei újdonság az lesz, hogy első alkalommal megszervezzük a Gunarasról elvándoroltak találkozóját. Ezt meghirdettük a Facebookon, és aktivisták is segítenek abban, hogy minél többen hazalátogassanak falunapra. A találkozón az elvándoroltak beszámolhatnak az itthon maradottaknak arról, hogy hogyan alakult az életük, miután elhagyták a falut. A beszélgetés mellett megvendégeljük őket egy ebéddel, lesz egy iskola- és templomlátogatás számukra, majd be tudnak kapcsolódni a vasárnapi ünnepi sokadalomba. Az idei évben ha csak öten-hatan tudnak eljönni, az is eredménynek számít, mert hírét viszik ennek az eseménynek, s talán jövőre már többen tudnak hazalátogatni. Az a célunk, hogy most elinduljon ez a kezdeményezés, a jövőben pedig részévé váljon a falunapnak, és minél tömegesebbé váljon – számolt be a tanácselnök.