2024. május 6., hétfő

Németországban történelmi csúcson a bevándorlók száma

Tavaly már csaknem 11 millióan voltak a szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint

Az úgynevezett mikrocenzus (a lakosság 1 százalékára kiterjedő, de a társadalom egészére nézve reprezentatív „kis népszámlálás”) alapján 2014 végén 10,9 millió bevándorló élt Németországban. Ez minden eddiginél nagyobb szám, és egymillióval – 10,6 százalékkal – több a jelenlegi bevándorlási hullám kezdetéhez, 2011-hez képest.

A legnagyobb mértékben az uniós társállamokból érkező bevándorlók száma nőtt (18,3 százalékkal, 620 ezer fővel) 2011 óta, és ezen belül kiemelkedő mértékben emelkedett a magyarok száma (51,9 százalékkal, 53 ezer fővel) – áll a Destatis, a szövetségi statisztikai hivatal közleményében, amely szerint jelentősen nőtt mások mellett a román és a lengyel bevándorlók csoportja is (28,7 százalékkal, 109 ezer fővel, illetve 16,7 százalékkal, 179 ezer fővel).
Az úgynevezett migrációs háttérrel bírók teszik ki a 80,8 milliós lakosság több mint egyötödét. Ebbe a csoportba tartoznak az 1950 óta bevándorolt, német állampolgárságú emberek, továbbá a leszármazottaik és az országban élő külföldi állampolgárok. A Destatis adatai szerint e csoport tagjai 2014 végén 16,4 millióan voltak, ami a teljes lakosság 20,3 százaléka.

A 2014-es mikrocenzusra hivatkozó jelentésben nincs adat arról, hogy pontosan hány magyar állampolgár él Németországban. Ugyanakkor a jelentéshez csatolták a külföldi állampolgárok adatbázisának (AZR) alapján készült kimutatást, amely szerint tavaly év végén 156 812 magyar állampolgárnak volt bejelentett lakóhelye Németországban.

Az utóbbi évtizedek legerősebb menekülthulláma nyomán Németországban ismét vita indult arról, hogy kell-e külön törvény a bevándorlásról. A konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták (SPD) már tavasszal bemutattak egy javaslatot, amely szerint a munkaerő-piaci igények alapján egy kanadai mintájú pontrendszerrel kellene irányítani a bevándorlási folyamatot. A konzervatívok soraiban egyelőre nincs egyetértés. Sajtóhírek szerint Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke támogatja, hogy a törvényhozás dolgozzon ki egy bevándorlási törvényt, és a pártban a kérdés tanulmányozására felállított munkabizottság is ezt javasolja, a CSU viszont elzárkózik a gondolattól.

A bajor konzervatívok szerint „szó sem lehet egy még nagyobb bevándorláshoz vezető törvényről” – mondta egy vasárnapi televíziós interjúban Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke. Az eddig felmerült javaslatok megvalósítása tovább erősítené a bevándorlást, „tetézve mindazt, amivel már most is küszködünk” – utalt Seehofer a menedékkérők számának robbanásszerű emelkedésére.

A CDU-s kancelláriaminiszter, Peter Altmeier azonban egy hétfői lapinterjúban elhárította a testvérpárt bírálatát, és rámutatott, hogy a menedékkérők és a bevándorlók két különböző csoportot alkotnak. „Az biztos, hogy a menekültjogi rendszer révén nem lehet megszüntetni a képzett munkaerő hiányát, hiszen két teljesen különböző dologról van szó, ezt pedig a CSU is tudja” – mondta Altmeier a Bild című lapnak.

Ugyanakkor egyelőre nyitott kérdés, hogy miként zárul a bevándorlási törvény megalkotásáról zajló vita, a kormány pedig jelenleg „egyértelműen a menekültügyi rendszerre összpontosít” – mondta a kancelláriaminiszter.