2024. május 6., hétfő

Szép Szó a Kátai-tanyán

Szombaton, festői környezetben vette kezdetét a 28. Szép Szó Tábor. A kishegyesi Kátai-tanya már több alkalommal adott otthon ennek a rendezvénynek.

Ötvenegy táborlakó érkezett Vajdaság és Magyarország legkülönfélébb területeiről. Az ötvenegy verskedvelő fiatallal számos neves, pódiumművészettel foglalkozó és színházi berkekben mozgó oktató foglalkozik egy héten át, hogy felkészítsék őket az egész évi szavalóverseny-áradatra, és bevezessék őket az előadóművészet csodás világába.
Miután a fiatalok a szobáikban megszabadultak nehéz csomagjaiktól és a szülőkkel felfrissítették magukat az üdítők, gyümölcsök és pogácsák mellett, már áramlottak is az amfiteátrum felé, a megnyitóra.Hajvert Ákos táborvezető köszöntője után ismertette a házirendet, bemutatta a csoportvezetőket, versfelkészítőket és a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének tagjait. Majd a megnyitó legérdekfeszítőbb része következett, amikor is névsorolvasással egybekötve mindenki megtudhatta, hogy kivel és kinek a csoportjába került.

Ezt követően, nagy izgalom közepette, már kezdetét is vette a szombat esti program. Ismerkedés, barátkozás egymással, a csoportvezetőkkel. A legkisebbekkel Bagaméry-Nagy Orsolya drámajáték-vezető, a budapesti Kerekasztal Színházi Nevelési Központ munkatársa foglalkozik, a középső csoport fiatalabb tagjait Nešić Máté, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésze, az idősebbeket Táborosi Margaréta színművész, rendező-koreográfus, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanársegéde oktatja, a legnagyobbakkal pedig Pataki András rendező, a soproni Petőfi Színház igazgatója dolgozik. A napok nagy részét a csoportfoglalkozások töltik ki, de délutánonként a versfelkészítők egyéni foglalkozásokat tartanak, ahol a táborozók hozott szövegeikkel dolgozhatnak. A versfelkészítők között van Barta Júlia nyugalmazott óvónő, Magyar Életfa díjas felkészítő tanár, Molnár Krekity Olga Radnóti-díjas versfelkészítő tanár, Telečki Raffai Ágnes színművész, Bori Fekete Ágnes Kaleidoszkóp- és Illyés Gyula-díjas versmondó és Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondó is. Jelacsik Sutus Ágota gyógypedagógus-logopédus vezetésével délelőttönként beszédtechnikai foglalkozásokon mozgatják meg arcizmaikat és hangszálaikat a csoportok tagjai.
A viszonylag korai, este tíz órai takarodó után véget is ért a tábor nulladik napja.
A kipihent és lelkes gyerektenger vasárnap már teljes erőbedobással fogott neki a munkához, megszokván a teret, az otthonosan mozgó tömeg megszülte a Szép Szó-s hangulatot. Azt, ami elvarázsol. Azt, ami kell. Mert a Szép Szó egy biztos hely!