2024. május 6., hétfő

A 13 kirobbanó sikere Bákón

Az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán táncegyüttes és a szabadkai Juhász zenekar, egy közös produkcióval nívós moldvai színházfesztiválon lépett fel

A 13 című előadás az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán táncegyüttes és a szabadkai Juhász zenekar együttműködéséből jött létre. Az előadást Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója és Farkas Tamás, a békéscsabai Tabán táncegyüttes művészeti vezetője, koreográfusa rendezték. Az előadás augusztusban a bákói Theaterstock nemzetközi színházi fesztiválon vett részt. A 16 napos nagyszabású rendezvényen 94 társulat több mint 1600 francia, spanyol, német, olasz, brit, kanadai, magyar, szerb, izraeli, portugál, belga, holland, moldáv és román művésze lépett fel. A fesztivál folyamán 134 produkciót láthatott a közönség 23 különböző helyszínen. A rendezvényen való fellépés élményeiről Juhász Gábort, a Juhász zenekar vezetőjét kérdeztük:

– A bákói fesztivál hatalmas rendezvény volt. Először szervezték meg, mondhatom, óriási lendülettel. A román színházvilág legjava vett részt rajta, és külföldiek is. Tizenhat napig tartott napi több előadással, a főtéren pedig koncertek zajlottak, tűzijátékokkal és egyéb pompás látványelemekkel. Minden a legmagasabb színvonalon volt, kezdve az elszállásolásunktól. Nagy sikere lett az előadásnak, itt volt eddig a leglelkesebb a közönség, reagáltak a virtuóz táncokra, előadás közben is tapsoltak – mondta Juhász Gábor.

Az 13 című előadás a 13 aradi vértanú emlékét idézi. A hozzájuk fűződő történetek, legendák több mint egy évszázada kísérik és határozzák meg a magyar emberek mindennapjait. Példaként állnak előttünk kitartásukkal, büszkeségükkel és bátorságukkal. Az alkotók az 1848-as események záróakkordját kortárs gondolkodással, igényes mozgásvilággal helyezik el a mai kor modern színpadán, a XXI. században is aktuális üzeneteket megfogalmazva. Az előadásban egy, közös sorsként jelenik meg a tizenhárom vértanú, illetve a személyükkel kapcsolatos események sorozata, amelyek az akasztás előtti pár napban történtek, történhettek. A műsor a Kárpát-medence gazdag tánc- és zenehagyományából táplálkozik, annak is a legértékesebb darabjaiból – tudhatjuk meg az előadás leírásából.

– Márciusban volt a bemutatója Békéscsabán, majd pedig Aradon, ahol utána többször is játszottuk. Október 5-én, 6-án és 7-én Aradon, Kolozsvárott és Budapesten vendégeskedünk. Húzós lesz, mivel rövid időn belül elég sok kilométert kell megtennünk, de minden bizonnyal élvezetes is, utána pedig Erdélyben több településen is fellépünk. Szó esett arról, hogy az Aradi Kamaraszínház repertoárra tűzi, de nem könnyű összehozni, hiszen több helyről érkeznek az előadók. A produkcióban a tizenhárom táncos mellett hét zenész van, a Juhász zenekar tehát kibővítve lép fel, rajtam kívül Juhász Gyula, Dvorácskó Szebasztián, Vas Endre, Ölveczky Tamás, Barity Zorán hercegszántói harmonikás és Cimber Ferenc cimbalmos. Habár néptáncosok és népzenészek adják elő, autentikus népzenéket és néptáncokat tartalmaz, egészében véve mégis egy hatvanperces kortárs táncdráma, egy József Attila verstöredékre például francia sanzont játszunk. Az előadást emellett pazar látványvilág jellemez – füst, szárazjég, különleges fények –, így akár egy külföldi számára is élvezetes lehet, aki nem tudja, miről van szó, nem ismeri a magyar történelmet. A produkció a 13 aradi vértanú kivégzése előtti utolsó érzéseit próbálja megjeleníteni, a félelem, a lázadás vagy épp a szerelemes gondolatokat. Zenekarként népzenén keresztül próbáljuk átadni az érzéseket, ezáltal kísérni a táncosokat. Érdekes alkotói próbafolyamat volt. Először felvettük a zenét, erre próbáltak a táncosok Békéscsabán. Produkciónk sok változtatáson ment keresztül, mielőtt kialakult a végleges formája, de még így is minden előadás kicsit más. Teret adunk az improvizációnak is, hiszen alkalmazkodnunk kell a fellépő helyekhez. Remélem, hogy Vajdaságban is bemutatjuk, szeretnénk Szabadkán és Zentán is játszani – mondta Juhász Gábor.

Az előadás táncosai Gazsi László, Szilágyi András, Győri Krisztián, Gál Zoltán, Nagy Márton, Baracsi Gergő, Horváth Dániel, Németh Antal, Balogh Dávid, Harmati Patrik, Szabados Tamás, Földesi Márton és Molnár Bálint. Haynau szerepében Móricz Bencét láthatjuk, a Nőt pedig Gál Nóra jeleníti meg.