2024. május 8., szerda

MagyarZó Pistike messéi

Amama már elkészítette a listát, hogy mit kell vennie atatának, amint megkapja a fizetést: zsák lisztet, zsák cukrot, étolajat, krumplit.

– Hozzál egy csomó horvát halkonzervet is, Tegyula, mert ki tudja, mikor jutunk megint hozzá. Ja, meg ételízesítőt is! Mindig teszek a húslevesbe.

– Mi ütött beléd, Tematild? – idegeskede atata. – Miért akarsz békeidőben bespájzolni ezekből az élelmiszerekből? És miért pont horvát termékekből?

– Hát nem látod, Tegyula, mi készül itt? Nem emlékszel, a kilencvenes években is így kezdődött a cirkusz, hogy bojkottot hirdettek a szlovén árura, aztán elkezdték szapulni őket. Utána meg a tankok is megindultak. Most a horvát árut tiltják ki, és közben már kezdődik a szapulás is.

– Ne pánikozz, Tematild, mert most azért más időket élünk. A horvátok ellen bejelentett bojkottnak az a célja, hogy nyissák meg a határátjárókat a teherforgalom előtt. Mert az tényleg elfogadhatatlan, hogy a menekültáradat miatt lezárják a határt az áruforgalom előtt, milliós károkat okozva mindkét félnek. Nagyon remélem, hogy mindkét oldalon a józan ész fog felülkerekedni.

– Sajnos, éppen a józanság szokott hiánycikk lenni errefelé – fűzé hozzá a pesszimista Zacsek. – Olvasom a nyilatkozatokat, mintha durcás gyerekek üzengetnének egymásnak! A horvát Milánovics miniszterelnök azt üzeni Vucsicsnak, hogy „fékezd magad, testvér!”, és azt javasolja, hogy ossza szét a Szerbián áthaladó menekülteket: egyharmadot Magyarország, egyharmadot Románia, egyharmadot pedig Horvátország felé küldjön. Emez meg ultimátumokat intéz amazokhoz. Hát, őszintén szólva, nem így képzelem el a bölcs államférfiakat.

– Jaj, már megint kezdődik a szegény kanizsaiak meg horgosiak kálváriája! – ijedeze amama. – Már azt hittem, hogy vége az inváziónak, el lehet takarítani az ott maradt rengeteg szemetet. Kiderül, hogy egyharmad mégis a magyar kerítésen át akar majd továbbmenni.

– Talán mégsem, Tematild. Bár nagyobb összegben nem mernék fogadni.

– Én azért csodálom a horvátokat, hogy ennyire nem tetszenek nekik eme derék migránsok – epéskede a Zacsek. – Mindig arra panaszkodnak, hogy azok a gyönyörű adriai szigetek elnéptelenednek. Miért nem irányítják oda őket? Ha az Angéláéknak jók a szírek meg az afgánok, miért nem jók a dalmátoknak? Csupa életerős, fiatal férfiak, meg se kottyan nekik a több ezer kilométeres gyaloglás. Kiszolgálhatnák a turistákat. Hátha még a dalmát dalárdákban is megállnák a helyüket.

– Ne vicceljen, Zacsek, sokkal igényesebbek eme közel-keleti bevándorlók, mint hogy a sivár dalmát szigeteket válasszák. Még akkor is, ha otthon, mondjuk, sivatagban éltek. Svédországban például azt is elutasították, hogy egy kisvárosban telepedjenek le, mert jobban szeretik a nagyvárosokat.

Egy ember megy a sivatagban, találkozik egy beduinnal.

– Elnézést, meg tudná mondani merre van az oázis?

– Persze, menjen csak itt egyenesen előre, aztán kedden forduljon balra!

Nemcsak a kanizsaiak takarítanak, hanem a Belgrádiak is. Csak ők nem a menekültek, hanem a melegek után.

– Eddig azt hittem, hogy a középkor a tizenötödik században befejeződött, de most látom, hogy egyes fejekben még mindig nem ért véget – bólogata atata. – Mert amit a múlt héten művelt néhány pópa mintegy hetven hívő kíséretével, az igazi középkori jelenet volt. Szenteltvízzel locsolták azt az útszakaszt, amerre előzőleg a belgrádi melegfesztivál résztvevői elvonultak, hogy eltüntessék a Gonosz nyomait. Én se vagyok híve eme magamutogatásnak, de az efféle ördögűzést olyan primitivizmusnak tartom, aminek nem lenne helye a mi korunkban.

– Ne legyél ilyen szigorú velük szemben, Tegyula – inté őt amama. –Lehet, hogy neked primitív, de ők csak jót akartak. Meg akartak védeni bennünket a következményektől.

– Miféle következményektől, Tematild?

– A hóviharoktól, az árvíztől meg az aszálytól. Még csak ez hiányozna nekünk ennyi menekült után! Vehetünk még két méter tűzifát. Megmondták ugyanis szépen a főpapok, hogy ilyen természeti csapásokkal kell számolnunk a felvonulás miatt.

– Mit tehetünk, minket az égiek sújtanak, a Tómót meg a Sejsej vajda – kuncoga a Zacsek.

– Már megint olvasott valamit a bulvárlapokban, Zacsek? Mivel sújtja a vajda az elnököt?

– Azt híreszteli róla, hogy törvénytelen gyermeke van. Egy holland imádója, egy ifjú hölgy, aki a kedvéért még a pravoszláv hitre is áttért, gyereket szült neki. Fel is szólította a vajda a volt komáját, hogy legyen férfi, és vállalja az apaságot, és akkor ő majd megint elvállalja a keresztapaságot, mint a fiai esetében. Így aztán szépen újra összejönne a régi radi rokonság!

A férj rosszkedvűen jön haza. A felesége faggatja.

– Valami baj van, drágám?

– Hát…, hogy is mondjam. Gondjaim vannak a munkahelyemen.

– Ne aggódj! Tudod, hogy én minden bajban melletted vagyok. Mondd úgy, hogy gondjaink vannak!

– Jó, hát gondjaink vannak a munkahelyemen.

– Mondd csak ki bátran, milyen gondjaink vannak?

– A titkárnőnk gyermeket vár tőlünk.

PISTIKE, nótás kedvű dalmát és durcás beduin