Létezik az a jövő, ami megvalósul, és az, amit mi magunk valósítunk meg – egyike volt azoknak a gondolatoknak, amit Aleksandar Vučić kormányfő, a Belgrád víziváros projektum alapkövének elhelyezésekor vasárnap az időkapszulában elhelyezett, és amellyel megkezdődtek a munkálatok Belgrádban a Száva partján.
A Belgrád víziváros mindig is megosztotta nemcsak a belgrádiakat és a szakvéleményt, hanem az egész ország polgárait. Hiszen felmerül a kérdés, hogy egy ilyen szegény országnak, mint amilyen Szerbia, ilyen nehéz gazdasági helyzetben, amiben van, amikor az állam minden téren megszorítási intézkedéseket rendelt el, szüksége van-e több milliárd eurós beruházásra? És vajon az óváros hangulatába, ahol az építészetet javarészt a tizenkilencedik század végi, huszadik század eleji szecesszió uralja, hogyan tud majd beilleszkedni a modern üvegépület? Egyesek az mondanák, könnyen, hiszen éveken keresztül a régi díszes épületekről sem viselt gondot sem a város, sem az ország, a Földtani Intézet épülete az eredeti szépségét is az Egyesült Arab Emírségeknek köszönhetően kapta vissza. De hogy a Kalemegdan vár falai és a huszonegyedik századi modern luxusépületek hogyan férnek majd meg egymás mellett, csak azután derül ki, ha majd az utóbbit is felépítették, a tervek szerint két és fél év múlva.
Már a terület kisajátítása, valamint annak megtisztítása sem haladt visszhang nélkül. Több alkalommal is sor került olyan bontás előtti kilakoltatásra, amikor még a költözésre hagyott határidő nem járt le. És nem első alkalommal tüntettek a polgárok az utcán, sárga gumikacsákkal a kezükben (a gumikacsa lett a Belgrád víziváros projektum ellenzőinek a jelképe), akik nem magát a korszerűsítést, a terület rendezését, legális keretek közé szorítását, a város szépítését ellenzik, hanem a terület külföldi kézre adásától tartanak, valamint az ésszerűtlen költekezésre hívják fel a figyelmet. Ezt tették vasárnap is, az alapkő elhelyezése idején. Az összegyűlt mintegy ezer ember tiltakozását azonban senki nem hallgatta meg, ellenségeskedőként tekint rájuk az állam, politikai ellenállásként kezeli őket.
A Belgrád víziváros nem egy új ötlet. A Száva partjának Gazella és a Branko híd között elterülő terület rendezését már évtizedek óta tervezik Belgrád városvezetői. Több ötlet is született arra, hogyan lehetne a folyópart ezen látványos részét minél jobban kihasználni, élvezhetőbbé tenni, idegenforgalmi tartalmakkal megtölteni. A sok pénzt igénylő projektum megvalósítása azonban mindig elmaradt.
Az ígéretek szerint az építkezés első fázisában azok az épületek épülnek fel, amelyekben luxuslakásokat alakítanak majd ki, ami után az üvegtornyot építik, ami a kormányfő szerint a főváros szimbólumává fog válni, és ezt követően elkezdik a luxusszállodák építését is. Hogy kellenek-e új épületek a belvárosban? Egyesek szerint kellenek, hiszen Belgrád talán egyetlen azon európai nagyvárosok körében, ahol a belváros még mindig vonzó a családok számára. Ugyanakkor az ingatlanpiac most nem megy nagyon jól, érződik a pénztelenség. A kis, egy-, kétszobás lakásokat keresik, a 100–150–200 négyzetméteres lakásokra nincs kereslet.
Ami pedig a polgárok azon félelmét illeti, hogy külföldi kezébe kerül a főváros egyik legértékesebb területe, nem alaptalan. Hiszen a beruházással több évtizedes használati jogot nyernek az Egyesült Arab Emírségekbeli üzletemberek.
A polgármester elutasítóan, daccal viszonyul a projektumot ellenzőkhöz, a kormányfő pedig nyilvánosan minősíti őket, ugyanakkor több előírást ehhez a projektumhoz igazít a város, illetve az állam. Az a hozzáállás pedig, hogy az ellenvisszhangtól tartva, általában vasárnap, vagy olyan alkalmakkor, amikor a közvélemény figyelme más irányba terelődik (például a büszkeségnapi felvonulás napján), történtek meg a fontos szerződések aláírásai, amiről vagy közleményben értesítették a közvéleményt, vagy csak válogatott médiumokon keresztül adtak hírt az eseményekről, gyanút kelt, és újabb kérdéseket vet fel a polgárokban.
A munkálatok első lépéseként már felépült egy étterem, most pedig a lakótömbök következnek. Hogy végül meddig sikerül majd megvalósítani a projektumot, az az lekövetkező harminc évben kiderül, ennyi határidőt kapott ugyanis a beruházó a terv legalább felének megvalósításához.
