2024. május 6., hétfő
BRASSÓI TUDÓSÍTÓNKTÓL

Nem tilos a magyar himnusz

Törvényesen lehet énekelni a magyar himnuszt Romániában. Alaptalannak minősítette és elutasította kedden a Kovászna Megyei Törvényszék a Prefektusi Hivatal fellebbezését, ezzel megerősítette a Sepsiszentgyörgyi Bíróság alapfokú ítéletét: nincs olyan jogszabály, amely tiltaná idegen országok himnuszának eléneklését.

A himnusz-per története 2014-ben kezdődött, amikor a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal ötezer lejre (mintegy 1100 euróra) bírságolta meg a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei osztályát amiatt, hogy a városi szervezete által június 4-én, az Összetartozás Napján tartott trianoni megemlékezésen, közterületen énekelték a magyar himnuszt.

Az MPP nem fizette ki a bírságot, mert szerintük egy Európai Uniós országban nem lehet tilos egy másik uniós állam himnuszát elénekelni. Az MPP beperelte a kormánymegbízottat. „Mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ebben az országban azért megbüntessenek magyar embereket, mert magyar himnuszt énekelnek” – jelentette ki Bálint József sepsiszentgyörgyi MPP-elnök. Ezért az erdélyi magyar pártok és a történelmi egyházak felhívására, tavaly decemberben két hétig mindennap, összesen mintegy tízezer ember a prefektúra előtt újra és újra elénekelte a magyar himnuszt.

Az MPP beperelte a kormánymegbízottat. Alapfokon a bíró a felperesnek adott igazat, mert nem talált olyan jogszabályt, amely tiltaná idegen államok himnuszának eléneklését, és az ítélet indoklásában kifejtette azt a konszolidált demokráciákban elfogadott alapelvet, miszerint amit a törvény nem tilt, azt szabad. Ezzel tulajdonképpen szembement a mindenkori háromszéki prefektusok jogértelmezésével, akik azt szajkózták, hogy csak azt szabad, amit a törvény tételesen megenged.

A prefektus megfellebbezte a döntést. A kormányhivatalt azonban a tárgyalásokon nem képviselte senki. Így végül a bíró bejelentette, hogy szeptember 22-én hirdet jogerős ítéletet. Aztán mégsem hirdetett. Szeptember 29-én nem nyilvános ülésen, hanem interneten jelent meg a döntés: a prefektus fellebbezése megalapozatlan, a törvényszék helyben hagyja az alapfokú bíróság döntését.

A politikusok megelégedéssel vették tudomásul az ítéletet. Volt, aki számított rá, volt, aki kevésbé. „Csak ámulok és bámulok – mondta Gazda Zoltán, a decemberi himnuszéneklési maraton szervezője. – Annyira hozzászoktunk már ahhoz, hogy ilyen ügyekben politikai nyomásra döntenek és természetesen a prefektusnak van igaza, hogy már csaknem hihetetlen, hogy normális döntést hoztak.”

A trianoni megemlékezést szervező Bálint József „végig reménykedett, hogy a józan ész győzni fog az igazságtalanság fölött”.

Kulcsár-Terza József a háromszéki MPP elnöke pedig azt nyilatkozta, hogy a közösség ereje, pártok, civilek, egyházak, és egyszerű emberek ereje mutatkozott meg, mert ebben az országban „nem elég az, hogy törvény szerint igazad van, sikernek az számít, ha ezt a bíró is így gondolja, és ki is mondja”.

Tamás Sándor, megyei RMDSZ-elnök ugyancsak a magyar pártok közti együttműködés fontosságát emelte ki: „Ismét bebizonyítottuk, hogy politikai irányzattól függetlenül eredményesen tudunk együttműködni” – mondta a Kovászna Megyei Tanács elnöke.

Mivel a prefektus feladata a törvényesség védelme, miután a prefektus törvénytelenséget követett el a bírság kirovásával, és elbukta a felebbezést is, sokan a prefektus lemondását kérik.