2024. május 6., hétfő

Schäuble: Nem szabad „sarokba állítani” Magyarországot

A nemzeti szuverenitás egy részének közösségi szintre emelésén alapuló új menekültügyi rendszert kell kidolgozni az Európai Unióban, Magyarországot pedig nem szabad „sarokba állítani” – mondta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter egy pénteki lapinterjúban.

Az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív CDU egyik legtekintélyesebb politikusa a Die Welt című német lapban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy olyan „rendet” kell kialakítani, amelyben az államok a „nemzeti felelősség” bizonyos részeit feladják Európa javára. Erre azért van szükség, mert „nemzetállami szinten csaknem tehetetlenül állunk a globalizációval szemben”.

Erre példa a „menekültválság, ez is gyorsabban indít majd minket közös cselekvésre Európában” – mondta Wolfgang Schäuble. Uniós szinten szabályozott menedékjogra és menekültpolitikára van szükség, „méghozzá gyorsan!” – tette hozzá.

A német pénzügyminiszter szerint az EU működéséről szóló szerződés módosítása nélkül ki lehet alakítani egy új menekültügyi rendszert, és a kezdeményezéshez Németország mellett Franciaország, Olaszország biztosan csatlakozik majd, és „remélhetőleg” Görögország is.

„Természetesen a kelet-európaiakkal is beszélni kell, és nem szabad Magyarországot mindig a sarokba állítani” – mondta Schäuble. Hozzátette: „a magyaroknak kell viselniük a Schengen-rendszer külső határára nehezedő nyomást”.