2024. május 6., hétfő

Kínai érdekeltség a smederevói acélművekre

A héten beindítják a második kohót is

Stojan Stamenković gazdasági elemző kedvezőnek minősítette tegnap azt a hírt, hogy egy „komoly” kínai társaság is érdekeltséget mutatott a a smederevói acélművek megvásárlására, de hozzátette, az üzletben nem lát hosszú távú megoldást. Mint ismeretes, Aleksandar Vučić kormányfő a múlt héten jelentette be, hogy folynak a tárgyalások egy kínai társasággal, amelyről annyit tudni, hogy világviszonylatban az elsők között szerepel az acélgyártás terén. Ha az adásvétel kedvezően alakul, akkor már novemberben nyélbe üthetik az üzletet – mondta a kormányfő.

Stamenković a Makroekonomske analize i trendovi (MAS) gazdasági lap legújabb számának bemutatóján úgy fogalmazott, hosszú távon nem lehet jövedelmező az üzlet, mert mint tapasztaljuk, a vasipar immár „kiköltözött” Európából. Viszont biztatónak tartja, hogy már a hét végén beinditják a smederevói gyárban a másik kohót is, és ez azt jelenti, hogy az eddigi negatív előjellel illetett kivitel javulást mutat – értékelte Stamenković.

– Ha az acélművekben a második kohóban is alágyújtanak, akkor a smederevói gyár országos viszonylatban a második legnagyobb expotőr lesz a kragujevaci Fiat Kraisler autógyárat követően.

AZ UTÓBBI HÉT ÉV LEGJOBB TERMELÉSI EREDMÉNYEI

A gazdasági elemző szerint várható, hogy az idén 2008-óta nem tapasztalt kimagasló termelési eredmények könyvelhetők el, ha tovább tart az ország egyik legjelentősebb iparágában, az élelmiszeriparban tapasztalt termelékenysége. Az élelmiszeripar augusztusban 2,8 százalékos növekedést mutatott.

Nem ilyen biztatóak az eredmények a vegyiparban, különösen a mezőgazdasági termelést kiszolgáló műtrágyatermelésben – tette hozzá Stamenković. Mint utalt rá, ennek egyik példája a pancsovai Petrohemija vállalat.

SZERBIA HASZNÁRA VÁLHAT A VOLKSWAGEN-BOTRÁNY

A Volkswagen botránya javíthat a Fiat gyárcsoport gépkocsijainak eladási mutatóin – hallhatták a résztvevők a Makroökonómiai Trendek és Analízisek gazdasági szaklap bemutatóján.

Stojan Stamenković gazdasági szakember szerint a német cégóriás környezetvédelmi botránya miatt, ha jól helyezkedik a piacon, a Fiat Automobili Serbia (FAS) kivitele megnövekedhet az Egyesült Államok irányába. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kecsegtető lehetőség ellenére a gyár termelékenysége meglehetősen ingadozik, és ahhoz, hogy ismét növekedjenek a mutatói, elkerülhetetlenek a nagyszabású fejlesztések. Megjegyezte, nemcsak a FAS gyártástechnológiái terén is, hanem a szerbiai közlekedési infrastruktúra szempontjából is.

A külföldi befektetések mentén a szakember arra is kitért, hogy a belőle származó bevételek augusztusban 3,8 százalékkal nőttek, az éves összbevétel pedig 1,014 milliárd eurót tett ki. Véleménye szerint év végéig 1,7 milliárdos haszonra kell szert tennie az államnak, ha el szeretné érni a tervezett szintet.