2024. május 6., hétfő

A pápa a Fiatunkat fényezte

Üzenetértéke volt annak a fekete Fiat 500L személyautónak, amelyet az egyesült államokbeli látogatása során – a protokollmegjelenéseihez vezető utakon – használt Ferenc pápa. Ez a jármű bizony nem tartozik a luxuskategóriába, sőt az USA piacán az elérhető legkisebb és az olcsó típusok között tartják számon.

A szeptember végi látogatásán nagy feltűnést keltett járművel a pápa ismét bizonyította szerénységét és a természetes környezet megőrzése iránti feltétlen elkötelezettségét. Ezek a kisautók ugyanis aligha vádolhatók azzal, hogy sokat fogyasztanak és eszeveszetten mérgezik a levegőt, mint az USA-ban használatos országúti cirkálók és limuzinok jó része.

Szállítóeszközének megválasztásával a pápa (akaratlanul, de akár szándékosan is) nagy reklámot csapott az olasz Fiatnak, amely szinte bizonyosan ellenszolgáltatás nélkül bocsátotta rendelkezésre az autót. Szerbiának is juthatott volna valamicske a dicsőségből és hírverésből, de ez mintha elmaradt volna.

A hazai média alig méltányolta, hogy a világ egyik legismertebb és befolyásos személyiségét a globális főhatalom több nagyvárosában ugyanolyan járgánnyal furikázták, mint amilyeneket Kragujevacon gyártanak. Ráadásul éppen három évvel ezelőtt, és háromféle változatban.

Amerikai útján a pápa egyébként hat darab FIAT 500L-t és egy nyitott Jeepet használt, mind ugyanannak a londoni bejegyzésű olasz–amerikai FIAT Chrysler Automobiles (FCA) konszernnek a termékei, amely a kragujevaci üzem többségi tulajdonosa is. Az FCA vezetői mindenesetre nagyon örülnek, hogy a katolikus egyházfő az ő kisautójukat választotta.

Bár a Fiat 500-as meglehetősen fura látványt nyújtott a többtonnás páncélozott terepjárókból álló konvojban, a tömeg figyelmét mégis a pápa és az őt fuvarozó jármű kötötte le. Az FCA csoportnál ezek után jogosan reménykednek abban, hogy a látogatás után többen vásárolnak majd a „pápai” modellből. Néhol meg is nőtt a vásárlási kedv, Chicagóban például (már a főpapi vizit ideje alatt) akadt olyan nap, amikor háromszáz Fiat 500L modellt vásároltak, ami kellemes meglepetést okozott a kereskedőknek is.

A több vásárlóra szükség is van, mivel az USA-ban az első félévben estek a FIAT eladásai. Sőt, eddig a második félév sem bizonyult igazán sikeresnek. A nyár utolsó hónapjában például csak 6700 darab 500L talált új gazdára, 20 százalékkal kevesebb, mint tavaly augusztusban. Szakértők szerint a kragujevaci üzem évi háromszázezres kapacitásának kihasználtsága többek között épp az észak-amerikai kereslet miatt marad el a tervezettől.

Az USA-ban azonban továbbra is a termetes modellek vezetik az értékesítési listát. Közülük a legkeresettebb (és évtizedek óta a legnépszerűbb) a Ford F modell, amelyből az idei első nyolc hónapban csaknem félmilliót adtak el. A dobogós helyek közül a másodikat a Chevrolet Silverado tartja (387 ezer értékesített járművel), a harmadik helyezett pedig a Ram, amelyből az év elejétől augusztus végéig 294 ezret vásároltak meg. Mindez arra utal, hogy az amerikaiak nagy többsége továbbra sem keresi a kisfogyasztású, takarékos és tisztább modelleket.