2024. május 6., hétfő

Az embercsempészeknek egyre kevesebb a hajójuk

Enrico Credendino olasz ellentengernagy, a Földközi-tengeri embercsempészettel szembeni EUNAVFOR Med európai katonai művelet parancsnoka szerint a migránsokat a líbiai partokról szállító embercsempészeknek egyre kevesebb a hajójuk.

A művelet második szakaszának elindítása kapcsán az olasz parlament schengeni bizottsága előtt tegnap egyebek között azt is elmondta, hogy egy fából ácsolt, nagyobb hajón négyszáz migránst tudnak összezsúfolni, ez legalább 400 ezer euró hasznot jelent. A fahajók azonban drágák, így a csempészek újabban a többszöri felhasználásukon ügyködnek: telezsúfolják őket, és amint a nyílt tengerre érnek, segélykérő riasztást adnak le. Ha kereskedelmi hajó siet a segítségükre, akkor az a migránsokat a fedélzetére veszi, a fahajó pedig visszaúszhat a következő „túráért”. Ha hadihajó érkezik a segélyhívás nyomán, úgy a hajót elkobozzák.

Az EUNAVFOR Med második szakaszának célja e csempészhajók „kiiktatása” és lefoglalása. A művelet még nemzetközi vizeken zajlik, de akár líbiai vizeken vagy Líbia területén – az embercsempészek hajóinak megsemmisítésére irányuló – szárazföldi beavatkozás is követheti. Ehhez azonban az ENSZ BT felhatalmazása is szükséges lenne, ám Oroszország és Kína egyelőre ellenzi a líbiai fellépést.

Szeptembertől egyébként évek óta először csökkent az olasz partokra érkező migránsok száma. Útvonaluk megváltozott: 73 százalékuk már dél helyett keletről érkezik.