2024. május 7., kedd

Háromezer eurós mobilszámla

Fél órát használták az internetet Görögországban – A szolgáltató semmilyen engedményre nem hajlandó

Igazi sokkot élt át a szabadkai Árvai György, amikor a VIP mobilszolgáltatótól nem kisebb, mint 358 545 dináros számla érkezett. A család Görögországban nyaralt és mindössze fél órát használták az internetet, ennyi idő alatt nőtt ekkorára a számla. A mobilszolgáltató egyetlen engedménye a részletfizetés. A férfi az ombudsmant is megkereste, de érdemi segítséget onnan sem kapott.

Árvai György lapunknak elmondta, munkahelyén nemrégiben felmondást kapott és mivel családjával még soha nem jártak a tengeren, ezért úgy döntött, az idén elmennek. Egy kedvezményes görögországi, last-minute útra fizettek be, ahová július végén utaztak el.

Árvai elmondta, hogy a VIP mobilszolgáltatónak a telefonszám, tehát a SIM-kártya mellé egy internetes adatszórót – routert is kaptak, amelyen havi szinten 9 gigabájtnyi adatforgalom engedélyezett. A júliusi adatmennyiség már elfogyott, de a család magával vitte a routert, olyan megfontolásból, hogy amikor majd hazafelé utaznak, augusztusban, amikor ismételten lesz engedélyezett adatforgalmuk, akkor a gyerekek használhatják az internetet, hogy ne unatkozzanak a hosszú úton.

Amikor a szállodába értek, György lánya titokban kivette a routert a táskából és bekapcsolta. Ő maga is meglepődött, amikor az rákapcsolódott a hálózatra. A kislány 29 percig használta az internetet – a Facebook közösségi oldalon szörfölt. Ezután a router kikapcsolt. Este elmondta szüleinek, hogy mi történt és nem is foglalkoztak tovább az üggyel.

A sokk akkor érte a családot, amikor hazatértek a nyaralásból, ugyanis megérkezett a szolgáltató számlája, amelyen nem kisebb összeg szerepelt, mint 385 545 dinár, ami nagyjából ezerszer nagyobb, mint a havi számlája.

Árvai azonnal megkereste a mobilszolgáltató illetékeseit, ahol kizárólag azt a lehetőséget ajánlották fel neki, hogy törlessze adósságát részletekben, de semmiféle engedményről hallani se akartak.

A VIP több média megkeresésére írásban azt válaszolta, hogy a számlát szabályosan számolták el, a nagy összeg oka pedig, hogy mivel szerbiai routert használtak Görögországban, ez a roaming díjszabás miatt sokkal drágább. Mint kiemelik, ez a típusú router technikailag képes egy időben akár 10 mobiltelefont is kiszolgálni és szerintük „a szolgáltatást tudatosan használták roamingban, tekintve, hogy a tulajdonos azt magával vitte külföldre”.

A szolgáltató magyarázata szerint mivel Árvaiék külföldi hálózaton bonyolítottak ekkora adatforgalmat, ezért a követelő az a görög szolgáltató, emiatt a VIP nem fogadhatja el a reklamációt megalapozottként.

György szerint több gond is van ezzel az esettel. Mivel a szolgáltató és közte köttetett szerződésben benne foglaltatik, hogy abnormálisan magas adatforgalom esetén a szolgáltató kikapcsolja a routert, felteszi a kérdést, miért hagyták, hogy több mint 3000 eurósra nőjön a számla. A nagyobbik gond azonban, hogy a szolgáltató által kézbesített számlán, amelyet György nekünk is megmutatott és mellékeljük is, világosan írja, hogy „a tarifához tartozó csomag elfogyasztását követően nem lehetséges internetes adatforgalom lebonyolítása”. Ennek ellenére a router Görögországban gond nélkül csatlakozott egy ottani nyitott internetes hálózatra.

Árvai panaszt tett a szabadkai ombudsmani hivatalban is. Ljiljana Vuković Simić helyettes jogvédő a Köztársasági Műsorszórási Ügynökséghez (RATEL) utalta, ugyanis az ilyen ügyekben ők az illetékesek. György írt nekik levelet, de eddig nem kapott választ. A jogvédőnek még lehetősége lett volna arra, hogy ingyenesen ügyvédet biztosít a családnak, de ebben az esetben ez azért nem bizonyult járható útnak, mert az ügyben a belgrádi bíróság az illetékes.

Árvai munkanélküli, kislánya szívbeteg, ezért a család nagyon kétségbe van esve, mert a jelek szerint semmilyen engedményre, segítségre nem számíthatnak, és nem tudják, hogyan fogják ezt a horribilis összeget előteremteni.