2024. május 6., hétfő

Az első előadás a Ristić-komplexus

Szombaton kezdődik Szabadkán a Kosztolányi Dezső Színház Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztiválja

Az idei fesztivál a No Comment / Say it Loud alcímet kapta, programjában 16 előadás lesz látható. Az előadásokra a Kosztolányi Dezső Színházban és a Jadran színpadon kerül sor. A fesztiválnak két vonala lesz, egyik az Urbán András által rendezett előadásokat tartalmazza, a másik pedig szerbiai, horvátországi, szlovéniai, romániai, magyarországi, bulgáriai, ukrajnai és franciaországi produkciókat.

November 28-án, szombaton 19 órától a Jadran színpadon a ljubljanai Szlovén Ifjúsági Színház, a rijekai Ivan Zajc Horvát Nemzeti Színház, a belgrádi Bitef és a szkopjei MOT, Ristić-komplexus koprodukciójával nyit a fesztivál. Az előadást Oliver Frljić rendezte. Ugyanezen a napon 21 órától, ezúttal a Kosztolányi Dezső Színházban lesz látható a szabadkai Népszínház produkciója, Borisav Stanković Koštanája, Urbán András rendezésében.

November 29-én, vasárnap, 19 órától a Kosztolányi Dezső Színházban a belgrádi Bitef mutatja be Az antikrisztus rövid története című előadást Vlagyimir Szolovjov Három beszélgetés című műve alapján, Urbán András rendezésében. A Jadran színpadon 20.30-tól a kijevi Dakh Daughters Rózsák című zenés színpadi produkciójára kerül sor Vlad Troickij rendezésében.