2024. május 4., szombat
CÍMLAPTÖRTÉNET

Erős akarat diadalt arat

A paralimpiai játékok testi és értelmi fogyatékosok, sérültek számára rendezett nemzetközi sportversenyek az olimpiai játékok mintájára. A kerekesszékesek első versenyeit 1948-ban, az olimpiával párhuzamosan rendezték. 1960-tól vált rendszeressé a Fogyatékosok Világjátéka. 1992-től szervezetileg összekapcsolták az olimpiával, és annak a helyszínén, három héttel annak vége után rendezik meg. (Forrás: http://www.sportpszichologia.eu/testi_ertelmifogyateksok_paraolimpia.html)

Illés Fanni 23 éves paralimpikon úszónő. Olyan ember, aki nem adja fel könnyen, pedig az élet igazán nem bánt vele kesztyűs kézzel. Lábak nélkül, összenőtt ujjakkal született.

Édesanyját az orvosok le akarták beszélni, hogy szülés után Fannit hazavigye a kórházból. Évekkel később a londoni paralimpia előtt kiderült, hogy meg kell műteni a vállát. Glasgow-ban tavaly júliusban a paraúszó-világbajnokságon elvették tőle az ezüstérmet szabálytalan úszás miatt. És mi Fanni válasza ezekre a csapásokra?

Úszik. Kondizik. Egyetemre jár. És szerelmes.

2008-ban Pekingben, 2012-ben Londonban 8. helyezett lett a paralimpián. És biztosak vagyunk benne, hogy ott lesz a riói paralimpián is. Azonkívül, hogy sportoló, Fanni 2014-ben a Miss Colors kerekes szépségverseny szépségkirálynője lett.

Ahogy adatokat keresgettem rólad a világhálón, arra bukkantam, hogy egy nagyon vagány lány vagy, amolyan igazi amazon. Mindig ilyen voltál?

– Szerintem igen. Az utcában együtt játszottam a többi gyerekkel, engem gördeszkára ültettek, azon húztak maguk után biciklivel. Fiús lány voltam, bár nem tudom, miért. Anyukám próbálkozott kislányosan nevelni, öltöztetni... Akkoriban ez nem annyira sikerült neki. Bár, ha jobban belegondolok, ő is ilyen kemény csaj, talán még inkább, mint én.

Anyukád is versenysportoló?

– Nem. Otthon kondizik, meg apával futnak esténként.

Nálatok mindenki ilyen egészségesen él?

– Húgom nem annyira, ő a fekete bárány a családban. Bár régebben táncolt, lovagolt. Most is kézilabdázik, és remélem, hogy a jövőben komolyabban foglalkozik majd ezzel. Mondjuk, a kézilabdában is azért kapus, hogy ne kelljen sokat szaladnia.

Mi szerettél volna lenni kiskorodban?

– Orvos, ügyvéd vagy pszichológus. Most már nem annyira pszichológus, mint inkább motivációs tréner szeretnék lenni a távoli jövőben. Ha valakinek a „nyomoromat” elmesélem, akkor rájön, hogy igazából neki nincsenek is valódi problémái – ez az alapgondolatom a motiválásra.

Hasonlóan szeretnél az emberekhez szólni, mint Nick Vujicic?

– Igen, nekem nagyon tetszik, amit csinál, és Magyarországon eddig még nincs hozzá hasonló kulcsfigura. Főleg azért indultam a szépségversenyen is, hogy megismerkedjek új emberekkel. Ki akarok állni az érdekeinkért.

Amerikában és Nyugat-Európában a parasportolókat és az ép sportolókat együtt emlegetik, újságok címlapjain szerepelnek és elismertek. Hollandiában megpróbálnak minden osztályba egy sérült diákot felvenni, hogy az ép diákok megtanulják, hogyan viselkedjenek velük. Ez nálunk is így történhetne. Ha többet lennénk a tévében, reklámokban, sokkal egyszerűbb lenne együtt élnünk. Budapesten egy iskolába járnak a sérültek, és senki nem látja őket, és ők sem látnak ép tanulókat. Ez nem igazi integráció.

Szerinted mi lenne erre a leggyorsabb megoldás?

– A parasportolókat ismertebbé kellene tenni, hiszen ők jelentik a motivációt a többi fogyatékkal élőnek. Az ép emberek is felnéznek a sportolókra, követendő példának tekintik őket.

Milyen érzés szépségkirálynőnek lenni?

– Meglepő. Nem gondoltam, hogy nyerek. Sok ismerősöm írt, hogy indulnom kell a versenyre, mert ha magamtól nem nevezek be, akkor majd ők beneveznek engem. Pont a verseny előtt ekcémát kaptam a klóros víztől, és nagyon csúnya lett a bőröm. Emiatt egy kicsit el kellett szakadnom az úszástól. Úgyhogy éppen kapóra jött a szépségverseny. Minden benevező beköltözött a hotelba. Egy csomó program is szerveztek. Nagyon jó volt. Néha azért eljártam úszni, de főleg csak kenegettem a bőrömet. Aztán, legnagyobb meglepetésemre én lettem a győztes.

Gyönyörű hosszú hajad van, és rengeteg.

– Igen, anyukámtól örököltem ezt a sok hajat. Szerintem, ha fejbe lőnének, nem érezném meg a hajam miatt. De a viccet félretéve, én sem értem, hogy hogyan bírja a hajam a gyűrődést, amikor naponta négy órán át klórban ázik.

Céline Dion könyvet írt rólad még gyerekkorodban. Hogyan talált meg egy kislányt egy kis faluból, egy kis országból?

– A Reader’s Digest címlapján szerepeltem, és a magazin akkori főszerkesztője beküldte a cikket erre a pályázatra. Így választott ki Céline Dion engem, és még tizenegy gyereket, akikről a könyv szól.

És jó fej?

– Igen, nagyon, még most is megvan az az úszószemüveg, amit aláírt.

Mindannyian a házában laktatok?

– Nem, mi máshol szálltunk meg, de elvitt minket az egyik gyorsétterembe kajálni, ingyen. Mondjuk, akkor még nagyon örültem neki, most már kerülöm az egészségtelen ételeket.

Hogyan edzel?

– Hétfőtől szombatig fél ötkor kelek, aztán megyek a konditerembe, ott majdnem fél nyolcig edzek. Utána nyolctól tízig úszom, majd délután fél háromtól fél ötig megint úszom. Szombaton délelőtt van még egy edzésem, és aztán másfél napom szabad. Ilyenkor a párommal meg a családommal vagyok... és végre alszom.

Mennyire érzed magad vezéralaknak a csapatodban?

– Az új úszók mindig hozzám csapódnak, amire nagyon büszke vagyok. Én már jól átlátom a dolgokat, ezért mögém állnak. De ez nem olyan nagy dolog, mivel én is mindig valaki mögé állok, valakitől tanulok. Erről szól az egész élet, így haladunk.

Edző leszel majd idősebb korodban?

– Nem, én nem szeretem kínozni az embereket.

Van valaki, akit tanítódnak tartasz?

– Sok pofont kaptam az élettől, és a média csak a töredékét ragadja ki az életemnek, pontosabban csak a jó dolgokat. Itt van a szépségkirálynői korona és a paralimpia. De életem érmét elvették Glasgow-ban a szabálytalan úszásom miatt, ami azért érdekes, mert én tíz éve ugyanígy úszok. Arról sem beszél senki, hogy milyen volt felépülni a sérülésből, amikor a londoni paralimpia után azt gondoltam, hogy többé nem fogok úszni. De tudom, hogy minden okkal történik, és küzdök. Saját magam vagyok a tanítóm.

Optimista ember vagy?

– Inkább pesszimistának mondanám magam. Mindig felkészülök a legrosszabbra, és aztán örülök, ha pozitívan csalódok. Ez talán nem a leghelyesebb hozzáállás, de így van.

Anyagilag mennyire elismertek a parasportolók?

– Sokkal kevesebb pénzt kapunk, mint az ép sportolók. Én még ösztöndíjat is kapok, de az csak a suli miatt van. Az, hogy kollégiumban lakom, szerintem mindent elmond. Tizenegy négyzetméteren lakunk a párommal, és a szintünkön három közös mellékhelyiség van. Talán ez a legrosszabb az egészben.

Hogyan közlekedsz Budapesten?

– Van egy szponzori autóm. Emiatt néha furcsán néznek rám a kollégiumi társak. Busszal másfél óra alatt tudnék eljutni az uszodáig, autóval csak húsz percbe telik, ezért igazán nagy szükségem van rá. Az elején nagyon féltem Budapesten vezetni. Az autó automata váltós, a kézi váltó helyén van egy kar, amellyel gázt adok vagy fékezek. Az a gond, hogy így csak egy kézzel tudom fogni a kormányt. De most már megszoktam.

Tudom, hogy korai még a kérdés, de szeretnél gyerekeket?

– A barátommal 2,5 éve vagyunk együtt, és a jövőben mindketten szeretnénk gyerekeket. Legalább kettőt. És nekik is úszniuk kell, mert az úszás egészséges. Azt mondták nekem, hogy az úszásra való hajlam – tehát a hozzá kapcsolódó kitartás és szorgalom – öröklődik. A párom többféle sporttal foglalkozik, nem köteleződött el egyik mellett sem. Ezért fontos, hogy a gyerekeink ússzanak, ahogyan az anyjuk is teszi.