Látványos kézfogással köszöntötte a davosi Világgazdasági Fórumot a ciprusi elnök és a helyi törökök vezetője. Nikosz Anasztasziadesz és Musztafa Akıncı januári gesztusa üzenetértékű; azt érzékeltették, hogy folytatják az 1974 óta megosztott sziget egyesítéséről tavaly májusban újrakezdett egyezkedést.
A parolázás Európának is szólt. Azt demonstrálta, hogy a ciprusi közösség vezetői igyekeznek megtalálni a közös hangot és a megoldást, miközben az ókontinensen egymást gyomrozzák.
Talán nem is annyira furcsa, hogy az uniós széthúzás értelmetlenségére épp a két politikus hívta fel a figyelmet. Ha valaki, hát ők biztosan tudják, hogy a szembenállás, a megosztottság és az ellenségeskedés milyen következményekkel jár.
Mindketten még az egységes Cipruson születtek. Jól emlékezhetnek arra, hogy anno milyen volt ott az élet, s mi következett később. Attól a naptól kezdve, hogy Törökország – a helyi görög nacionalisták meghiúsult 1974-es puccskísérlete és a sziget Görögországhoz csatolási kísérletének kudarca után – megszállta az ország északi részét.
A sziget azóta megosztott. A görög és török területet 180 kilométer hosszú ütközőzóna (Zöld vonal) választja el egymástól. A néhol csak kétszáz méter, másutt csaknem két kilométer széles „határt” ENSZ-katonák felügyelik. A főváros, Nicosia is megosztott.
A ciprusi törökök 1983-ban (egyoldalúan) kikiáltották ugyan a saját államukat, az Észak-ciprusi Török Köztársaságot, de Ankara kivételével azt senki nem ismeri el a világon. A területen jelenleg 35 ezer török katona állomásozik. A sziget déli részében viszont (a görög részen) két brit katonai támaszpont is működik: Akrotiriben és Dekéliában.
A megosztottság ellenére az EU 2004-ben tagjai közé fogadta „görög” Ciprust, amelynek lakossága előzőleg elutasította az ENSZ újraegyesítési tervét. A szigeten élő törökök elfogadhatónak tartották a javaslatot, de csak azzal a feltétellel, ha megtarthatták volna a görögöktől elvett ingatlanokat. A görög ciprióták pedig épp ezért vetették el az ENSZ-tervet.
A történtek ellenére időnként tárgyalt egymással a két közösség vezetője a megbékélésről és az újraegyesülésről, de jelentős eredményt nem értek el. Nicosia közben többször is jelezte: minden eszközzel akadályozza Törökország közeledését az EU-hoz, és ha kell, megvétózza felvételét a közösségbe.
Az arab tavasz keltette zűrzavar és az utóbbi fél évtized közel-keleti konfliktusai, mindenekelőtt a 2011 óta dúló szíriai háború, azonban felértékelte Ankara szerepét a térségben. Bár Recep Tayyip Erdoğan vezetése alatt féldiktatórikus rendszer épült ki Törökországban, a Nyugat immár partnerként kezeli. Főleg azért, mert az országot fontosnak tartja a menekült- és migránsáradat feltartóztatásában. Az Európába özönlött hatalmas tömegek egy részét pedig az ottani táborokba küldené vissza. Az EU és Ankara tavaly novemberben erről meg is állapodott. Az egyezség óta olyan, mintha teljesen megváltozott volna Cipruson is a helyzet.
A helyi görögök és törökök politikusai már több fontos lépést tettek a megosztottság és ellenségeskedés felszámolásáért. Felgyorsították a felújított béketárgyalásokat is.
Ennek látványos mozzanata volt Anasztasziadesz és Akıncı televíziós köszöntője, amely tavaly karácsony előtt hangzott el. Ez volt az első alkalom, hogy a „két” Ciprus vezetője 1974 óta együtt megjelenve üdvözölte – görögül és törökül – a sziget minden lakosát, és kívánt nekik kellemes ünnepeket. Kifejezték abbéli reményüket, hogy 2016-ban sikerül tartós békét kötni, s ezáltal a sziget egyesülhet.
Újévi üzenetükben is hasonló hangnemben nyilatkoztak. Legutóbb pedig Davosban ismételték meg eltökéltségüket, hogy véget vetnek a jelenlegi elfogadhatatlan helyzetnek, és újraegyesítik hazájukat. Svájcban is úgy fogalmaztak, hogy még az idén megszülethet a kettéosztottságot megszüntető békemegállapodás.
Anasztasziadesz és Akıncı a davosi fórumon állítólag már támogatókat kerestek a rendezés finanszírozására. Okkal tették, hiszen csak a jogtalanul elfoglalt, kisajátított ingatlanok tulajdonosainak kárpótlása több milliárd euróba kerül. A legnagyobb probléma ugyanis az évtizedek alatt odaveszett magántulajdonok sorsának rendezése. Tisztázandó kérdés továbbá, hogy az érintettek mekkora kárpótlást kapjanak, és azt miből finanszírozzák.
Az ENSZ szerint az 1974-es invázió következtében csaknem 165 ezer görög ciprusit űztek el a sziget északi részéből, valamint 45 ezer törököt délről. Minden vagyonukat pedig elkobozták.
Espen Barth Eide, a világszervezet ciprusi különmegbízottja is bizakodó. A volt norvég külügyminiszter azt szeretné, ha Görögország, Törökország és Nagy-Britannia is részt venne a rendezési tárgyalásokon, mivel nélkülük szinte lehetetlen megegyezni az elcsatolt-elkobzott ingatlanok kérdéséről. A különmegbízott a minap az ENSZ Biztonsági Tanácsának zárt ülésén állítólag azt mondta: a ciprusi kérdés 90 százaléka már megoldottnak tekinthető. A maradék tíz százalék azonban nem, de ez ígérkezik a legnehezebb feladatnak.
A görög ciprióták többsége azonban nem tartja valószínűnek, hogy 2016-ban rendezni lehet a viszonyt. Csupán harmaduk számít arra, hogy sikerül valamilyen megoldást találni.
