2024. május 6., hétfő
FUTSAL

Simić kapáslövése elődöntőt ért

Szerbia az utolsó másodpercben lőtt góllal 2:1-re nyert Ukrajna ellen

A szerb futsalválogatott bejutott a Belgrádban zajló Európa-bajnokság elődöntőjébe, miután a hétfőn este 11 000 néző előtt lejátszott negyeddöntőben 2:1-re nyert Ukrajna ellen. A szerb nemzeti csapat a Miodrag Aksentijević, Marko Perić, Slobodan Janjić, Mladen Kocić és Slobodan Rajčević felállásban kezdte a mérkőzést, s két ukrán lövés után megszerezte a vezetést. Egy jobb oldali akció során, amikor Szerbia az oldalvonalon túlról hozta játékba a labdát, Kocić a hozzá legközelebb álló Janjićhoz passzolt, aki észrevette, hogy Ivanjak, az ukránok kapusa indokolatlanul hagyta el a kapuját, s okosan visszapasszolta a labdát Kocićnak, aki azonnal kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és az üres kapuba gurított. A szerb játékosnak ez volt a negyedik gólja a kontinensbajnokságon. Az ukránok a kapott gólt után átvették az irányítást, de játékuk kapkodó volt, így igazán nagy gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. Volt néhány jó próbálkozásuk, de vagy pontatlanok voltak, vagy pedig Aksentijević hárított.

A második félidő elején, a 24. percben egyenlítettek az ukránok. A jobb oldalról elvégzett beadás után Perić lemaradt Gritszináról, aki közelről lőtt a kapuba. A gól után az ukránok tovább fokozták a tempót, s Aksentijević bravúrjai kellettek, hogy Ukrajna ne vegye át a vezetést. Simić szemfülessége majdnem gólt ért, de hiába csapott le egy rosszul elvégzett beadásra, Ivanjaknak sikerült mentenie. Ahogy közeledett a meccs vége, egyre paprikásabb lett a hangulat, mindkét oldalon villantak a sárga lapos figyelmeztetések, apró kakaskodások jellemezték a találkozó utolsó tíz percét. A hajrában Rajčević előtt adódott egy jó lehetőség, de rosszul találta el a labdát, így az ukrán kapus hárított. Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy hosszabbítás következik, akkor Miloš Simić egy másodperccel a találkozó vége előtt Perić passzát kapásból bebombázta a kapuba! Szerbia futsalválogatottja először jutott Eb-elődöntőbe, ahol a fináléba jutásért az Oroszország–Azerbajdzsán találkozó győztesével játszik.

Európa-bajnokság (Belgrád), negyeddöntő: Szerbia–Ukrajna 2:1 (1:0).