2024. május 7., kedd
MAGYAR LABDARÚGÁS

Hazatérő válogatottak és megszökött gólkirályjelölt

Folytatódik az NB I., Korcsmár és Elek itthonról harcolná ki az Eb-szereplést

Pontosan két hónapos pihenőt kaptak a magyar labdarúgó-bajnokság élcsapatai, az NB I. február 13-án, szombaton folytatódik a 20. fordulóval. A klubok többsége megpróbálta alaposan kihasználni a rendelkezésére álló időt, sokan Törökországban és Ausztriában edzőtáboroztak, és az átigazolási piacon sem pangott az élet.

Annak ellenére, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség kiemelkedő sikerként ünnepelte, hogy a nagyobb gazdasági stabilitás megteremtése és a keretek megfelelő kialakítása érdekében 12 csapatosra szűkítette az élvonalat, az első 19 fordulóból hirtelen egyetlen felejthetetlen meccset sem tudnánk kiemelni. Az viszont minden hét végén téma volt, hogy a nézőszám drasztikusan csökkent. Az MLSZ továbbra is elősegítené a hazai fiatalok több játéklehetőségét, a statisztika szerint eddig a szezonban 73 százalék volt a magyar játékosok aránya a pályán, és mindössze 27 a külföldieké. Ehhez képest az átigazolási időszakban még mindig sok légiós bukkant fel, aki pedig valóban hasznos lehetett volna, lelépett.

Máris áttérhetünk a szombati forduló rangadójára, amelyen a második helyezett Újpest a harmadik Videotont fogadja. A megszökött légiós esete éppen a lila-fehérekhez kapcsolódik, a klubnak évek óta nem volt olyan csatára, mint a szenegáli Mbaye Diagne. A támadó 11 gólig jutott, harcban volt a gólkirályi címért, de a téli felkészülés helyett csak az üzenete jött: nem akar többet Újpesten futballozni. „Szembeköpte a csapatot ez az úriember, nem véletlen volt ő félévente más csapatnál” – nyilatkozta róla Balajcza Szabolcs kapus. Való igaz, Diagne annyira kulcsembernek számított, hogy az Újpest visszautasította a Sporting másfél millió eurós ajánlatát, így a focista végül a kínai Tiencsin Tedában kötött ki. Helyére érkezett egy nem éppen gólzsák macedón csatár, Viktor Angelov, valamint Lázok János és Lencse László.

A Videoton spanyolországi és ausztriai edzőtáborokban készült januárban, a hét mérkőzés közül csak háromszor nyert, az Union Berlint 1:0-ra, a Debrecent 3:1-re, a Siófokot 5:1-re verte. A Kaiserslautern és a Siófok elleni gól nélküli döntetlen mellett 2:2-t játszott a Mariborral, és 2:0-ra kikapott az Elche csapatától. Az erősítést Haraszti Zsolt és Tischler Patrik jelenti, Gyurcsó Ádám a Pogon Szczecinbe, Mirko Ivanovski a Bolusporba, Kleinheisler László a Werder Bremenbe, míg Szekeres Adrián a Gyirmótba távozott.

A toronymagasan éllovas Ferencváros Belekben edzőtáborozott, szintén hét mérkőzéssel készült, egyedül a Paderborntól kapott ki (0:1), a Wisła Kraków elleni 2:2 mellett ötször nyert: a Bonyhádot 17:0-ra, a Michalovcét 2:0-ra, a Hajduk Splitet 4:2-re, a Debrecent 3:2-re verte. Egyedül a német Florian Trinks új fiú, a Greuther Fürth támadó középpályása már előremutató igazolás lehet az idősebb Hajnal Tamás, Gera Zoltán kettős pótlására. A Poznańból hazatért Holman Dávid Debrecenbe igazolt.

A Fradi Békéscsabán kezd, ahol a hazaiak Vukašin Poleksić kapus mellett a szlovák Matús Paukner és az angol Nathan Eccleston személyében láttak megmentőt. Azért ez szombaton még valószínűleg kevés lesz.

Az MTK–Paks csata is érdekes lesz, hiszen a két klub ugyancsak versenyben van a dobogóért, kérdés, hogy a fővárosi csapat hogyan dolgozta fel László Csaba edző menesztését és Teodoru Vaszilisz kinevezését. Légiós természetesen érkezett a háromszoros montenegrói válogatott csatár Darko Nikač személyében, Pakson a keret négy távozóval csökkent.

A Debrecen az elmúlt napokban adóhatósági vészriadó miatt került a címlapokra, de a klub hivatalos honlapja szerint csak egy helyi hírportál próbált keresztbe tenni. A keddi, nyíregyházi kupasiker után szombaton a Vasas érkezik, ahol a legnagyobb fogásokat regisztrálhattuk. Az angyalföldiek a macedón Kire Risztevszki és a német Christian Müller mellett hazacsábították az Eb-részvételben bízó válogatott védőt, Korcsmár Zsoltot a Greuther Fürthtől.

A Honvéd az egzotikus nevű, kongói Dark Kadima Kabangut vetheti be a Haladás ellen, a szombathelyieknél az ausztrál válogatott David Williams lesz erre a válasz.

A forduló hatodik párharcában a Puskás Akadémia a Diósgyőrt fogadja, a hazaiak – továbbra is rácáfolva az akadémia kitételre – három külföldit is becserkésztek: Dmitro Ljopa az ukrán Metaliszttől, Karol Mészáros a Slovan Bratislavától, Geoffrey Castillion a Debrecentől érkezett. Diósgyőrben a válogatott Elek Ákos a nagy fogás, míg távozási oldalon ott van a hajdújárási Takács Tamás, akire a Debrecen tartott igényt.

A 20. forduló programja

Február 13., szombat: Puskás Akadémia–Diósgyőr (15.30), Honvéd–Haladás (15.30), MTK–Paks (15.30), Debrecen–Vasas (15.30), Békéscsaba–Ferencváros (15.30), Újpest–Videoton (18.00).

1. Ferencváros

19

16

1

2

41:8

49

2. Újpest

19

8

7

4

27:19

31

3. Paks

19

8

6

5

24:19

30

4. Videoton

19

10

0

9

22:19

30

5. MTK

19

8

5

6

24:20

29

6. Haladás

19

7

8

4

17:19

29

7. DVSC

19

7

7

5

28:22

28

8. Bp. Honvéd

19

6

6

7

24:24

24

9. DVTK

19

5

5

9

20:30

20

10. Puskás A.

19

3

7

9

23:31

16

11. Vasas

19

5

1

13

19:31

16

12. Békéscsaba

19

3

3

13

17:44

12