2024. május 6., hétfő

Malajzia és Namíbia is bemutatkozik

Csütörtökön nyílik Belgrádban az idegenforgalmi vásár

A belgrádi Nemzetközi Idegenforgalmi Vásár egyike azoknak a vásároknak, amelyeket a nehéz gazdasági helyzet ellenére már hosszú évek óta ugyanazon lendülettel szerveznek meg – emelte ki Rasim Ljajić idegenforgalmi miniszter a 38. Nemzetközi Idegenforgalmi Vásár sajtótájékoztatóján. A miniszter rámutatott arra, hogy 2015 a rekordok éve volt, hiszen jelentős eredményeket sikerült elérni a gazdaság ezen területén. Több külföldi turista látogatott el Szerbiába, ugyanakkor a hazai turizmus terén is növekedést jegyeztek, és ehhez jelentősen hozzájárul a vásár megszervezése.

Rasim Ljajić elmondta, az idén újabb rekordokra számítanak, hiszen a mintegy 15 ezer négyzetméter területre 55 országból mintegy 115 kiállítót várnak, és az idén két olyan ország is bemutatkozik, amelyeknek eddig nem volt alkalmuk. Ezek Namíbia és Malajzia, amelyekkel Szerbia hamarosan feloldja a vízumkényszert.

A miniszter közölte, hogy a múlt évben 80 ezren tekintették meg a vásárt, az idén pedig 75 ezer látogatóra számítanak, és reménykednek abban, hogy újabb rekordokat állíthatnak fel. Arra is rámutatott, hogy a vásárról több mint 100 külföldi újságíró is tudósított, népszerűsítve ezzel Szerbia kínálatát.

Siniša Mali, Belgrád város polgármester is arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi idegenforgalmi vásár nagy jelentőséggel bír a főváros számára, hiszen csak ez az egy esemény számos látogatót vonz Belgrádba. Hozzátette, a város egyre népszerűbb, így 1,6 millió vendégéjszakát jegyeztek 2015-ben, nőttek az idegenforgalmi járulékból származó befizetések. Ám újabb népszerűsítő programmal készültek, ezúttal a kínai turistákat célozza meg a főváros, hiszen a rendelkezésre álló adatok szerint évente 600 millió kínai dönt úgy, hogy külföldön pihen, vagyis a kínai turisták töredékének belgrádi látogatása jelentős bevételt jelentene a város és az ország számára is. A polgármester hozzátette, elindítják a Go Belgrade projektumukat is, amely esősorban a fiatalokat és a sportok szerelmeseit szólítja meg, hiszen az elmúlt időszakban, és az elkövetkezőkben is, Belgrád a sportok városa lesz. Mali hozzátette, hamarosan repülőjáratot indítanak Belgrád és New York között, ami nemcsak Belgrád, hanem az egész régió számára jelent majd idegenforgalmi lehetőséget.

Marija Labović, a Szerbiai Idegenforgalmi Szervezet megbízott igazgatója kiemelte, mindenképpen a jövőben is szeretnék népszerűsíteni Szerbia idegenforgalmi kínálatát, hiszen csak a múlt évben 12 százalékkal nőtt a hazai turisták száma. Ezúttal a folyókra és a tavakra fektették a hangsúlyt, ezenkívül a vásáron Nikola Tesla feltaláló születésének évfordulójára emlékezve Tesla-sarkot alakítanak ki, ahol a találmányaival ismerkedhet meg a közönség. Újdonságnak számít ugyanakkor, hogy a szuvenírkiállítás keretében műhelymunkába is bekapcsolódhatnak a látogatók, vagyis ők maguk is megismerkedhetnek régi, hagyományőrző kézimunkákkal. Gazdag kínálat várjak a látogatókat, ugyanis az idegenforgalmi vásár mellett helyet kap a 7. Beowine borkiállítás, a 12. Szuvenírkiállítás és a 12. Hotelier és Vendéglátóipari Felszerelések Kiállítása is.

A 38. Nemzetközi Idegenforgalmi Vásár partnerországa az idén Szlovénia. Vladimir Gašparić, Szlovénia újonnan kinevezett nagykövete ismertette, hogy milyen jelentőséggel bír Szlovénia számára az idegenforgalom. Elmondta, hogy az ország össztermékének (GDP) 13 százaléka a turizmusból származik. A foglalkoztatottak mintegy 12 százaléka a turizmusban dolgozik. Szlovénia tavaly összesen 10 millió eltöltött éjszakát jegyzett, ebből több mint egymilliót Ljubljanában.

Eva Štravs Podlogar, Szlovénia gazdasági minisztériumának idegenforgalommal megbízott igazgatója elmondta, hogy Szlovénia területének mintegy 60 százalékát erdők borítják, és az emberek is környezetkedvelők, így Szlovénia Európa zöld fővárosának számít. Idegenfogalmukban is a hangsúlyt a környezet szeretetére fektetik, valamint az egészséges életmódra, a téli sportokra és a gyógyfürdőkre. Idei szlogenjükben pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy Szlovénia a világ egyetlen országa, amelynek nevében a szeretet (angolul love) szó szerepel.

Az idegenforgalmi vásár csütörtökön, február 18-án nyílik és vasárnapig, 21-ig tart.

A belépőjegy 300 dinár, csoportos látogatás esetén 200 dinárba kerül. A parkolóhelyért szintén 200 dinárt kell fizetni.