2024. május 7., kedd

Az unióban négy millió fiatal munkanélküli

Nyugat Balkánon a helyzet még rosszabb

Több mint négy millióra tehető azon uniós fiatalok száma, akiknek nincs állásuk. Ez már olyan számadat, amely elgondolkodtató, és sürgős megoldásokra vár. Elsősorban az oktatás és a munkaadók igényei közötti különbségeket kellene enyhíteni – állapították meg az egybegyűltek azon a brüsszeli konferencián, amely témája Nyugat-Balkán fiataljainak perspektívái voltak.

Az európai uniós munkáltatók szinte 40 százaléka véli úgy, hogy megfelelő szaktudással rendelkező munkaerőt kénytelenek alkalmazni.

Tanja Miščević, az uniós felzárkózási tárgyalásokat folytató munkacsoport főnöke a tanácskozáson elmondta, a probléma Szerbiában is ismert, és emiatt a kormány országszerte 137 irodát nyitott, amelyben a fiatalság helyzetén igyekeznek javítani.

–Az ifjúsági és sportminisztérium 2015-ben fiatalokat megcélzó stratégiát fogadott el, amely jövőbeli helyzetük javítását szolgálja. Részben ennek is tudható be, hogy 2012-től 2015-ig 7,3 százalékkal csökkent a fiatalok körében mért munkanélküliség – mondta Tanja Miščević asszony.

Felszólalásában Milan Petrović, a szerbiai Menedzserek Szövetségének elnöke annyit tett hozzá, a fiatalok foglalkoztatására létezik akcióterv, de végrehajtásához hiányzik a politikai akarat.