2024. május 7., kedd

Minél hamarabb, annál jobb

Szenttamáson a rajcsúri futballpályán évek óta folyik a fiatal labdarúgók képzése. Ez a hagyomány egy időre megszakadt, 2015 nyarán viszont újra folytatódott. A képzéseket és az edzéseket a legfiatalabbaktól az idősebb pionír kategóriáig, továbbá a serdülőkorosztályig szervezték meg, így hetente délutánonként több alkalommal is benépesül a pálya, a kicsik és a nagyobbak folyamatosan tanulják a labdarúgás fortélyait.

Rencsár Dezső, a helyi sportélet kiemelkedő egyénisége, ezen belül is a futball egyik mozgatórugója Szenttamáson, több évtizedes labdarúgási, edzői és futballbírói tevékenységet tud maga mögött. Mint mondta, Rencsár Norberttal tavaly nyáron újra felvállalta a legkisebbekkel való edzéseket, és azóta (amikor az időjárás azt megengedi) heti két alkalommal jönnek össze, és tanulják az alapvető labdarúgási tudnivalókat. Hozzátette, ha a gyerekekbe korán beleneveljük a sportolás szépségét, sokkal könnyebben elsajátítják, és ez egyúttal a tanulásra is pozitívan hat.

− Jelenleg 15‒17 gyerek van a 2010/2011-es korosztályból. A labdarúgás ABC-jét tanuljuk. Már vannak eredmények, le tudják a labdát állítani, stoppolni, vezetni, és bízunk benne, hogy egy pár év múlva meglesznek az eredmények, és be fogunk nevezni a hétéves korosztályú pionír bajnokságba. A 2009-es generációból Pele Mark és Pele Viktor, a 2010-ből Kiss Artur, Salamon Máté, Perović Aleksej, Tojzán Dávid, Rencsár Alex, Tasi Sara, Marić Ádám és Serfőző Tamás, a 2011-ből pedig Varjú Levente, Miholjčić Mihajlo és Matvijenko Saša jár rendszeresen edzésre. Megjegyzem, hogy 20 évvel visszamenőleg, amikor én elkezdtem itt dolgozni az első generációval, nagyon sok jó labdarúgót neveltek ki. Hogy megemlítsem, Nastić Nenad, aki a Vojvodinában is játszott, volt Macedóniában, Bulgáriában, Milko Novaković jelenleg az újvidéki Vojvodinában van, ő is 6‒7 éves volt, amikor elkezdett játszani. Itt van még Bojović, Šeguljev, az Ornjak testvérek, Paska László, Tölgyesi Zoltán, Rencsár Zoltán, Tóth Sándor. Megnyertük háromszor a topolyai községi liga bajnokságát és a Becse‒Szenttamás‒Verbász községközi ligában is az egyik legjobb csapatunk volt.

Rencsár Dezső hozzátette, a labdarúgópálya jó fekvésű, a település északkeleti részén található, és talán éppen ennek köszönhető, hogy nincs akkora forgalom, nyugodtabb és sokkal biztonságosabb a megközelítése, mint például a kiserdei pályának. Itt alakult meg tíz évvel ezelőtt a Mladost-Radost labdarúgóklub, amely azóta ugyancsak sok tehetséges futballistát adott a községnek.

Visszatérve a legkisebbekkel való edzésre beszélgetőtársunk elmondta, a rajcsúri pályán minden hétfőn és csütörtökön délután 18 órától várják a legkisebbeket, akik szeretnék elsajátítani a labdarúgás alapvető szabályait.