2024. május 6., hétfő
TENISZ

Nyilvános edzés a centerpályán

Đoković legyőzte James Wardot, a francia Adrian Mannarino következik – Zsinórban 29 győzelem a nagy tornákon – Ana Ivanovićot már a kezdők is verik

Novak Đoković könnyen, talán túlságosan is lazítva nyert a wimbledoni torna 1. fordulójában a brit James Ward ellen, ami zsinórban a 29. győzelme a legrangosabb tornákon, hisz legutóbb a 2015-ös Roland Garros döntőjében, a svájci Stan Wawrinkától kapott ki. Đoković tegnap alig fél óra után 6:0, 3:0-ra vezetett, majd beletaposott a fékbe, és szándékosan tette egyenrangúvá a mérkőzést. Egyrészt így kedvében járt rangon aluli ellenfelének és a publikumnak is, amely méregdrága belépőjegyeket fizetett a nyitónapra, másrészt edzett is a londoni füvön, hisz a párizsi diadala óta teljes három héten át egyetlen tétmeccse sem volt. A nyilvános edzésnek is nevezhető mérkőzés így több mint kétórásra sikerült, s jó bevezető a folytatásra, amely során szerdán a ranglistán 55. francia Adrian Mannarino következik, akivel eddig még nem játszott. Tegnapi győzelmével Đoković egy ranglistán is haladt. A nagy tornákon ez volt a 222. győzelme, amivel az öröklista 4. helyén beérte Ivan Lendlt. Novaknak még két győzelem kell a 3. helyért, amelyet Andre Agassi tart 224 győzelemmel, amit követően már csak Roger Federer (302) és Jimmy Connors (233) maradnak előtte.

A női torna bombameglepetéssel indult, hisz a 21 éves és a nagy tornákon teljesen kezdő orosz Jekatyerina Alekszandrova két játszmában győzte le Ana Ivanovićot. A Roland Garros volt bajnoknője már 7. alkalommal veszített a nagy tornák nyitókörében. Meglepetés a tavasszal jó formát mutatott román Irina-Camelia Begu és a Roland Garroson elődöntős amerikai Shelby Rogers kudarca is, míg Venus Williams csak nagy üggyel-bajjal múlta felül a horvát Donna Vekićet.

Londonban ma Viktor Troicki, Dušan Lajović, Aleksandra Krunić és Babos Tímea is rajtol, ha ehhez az időjárás is hozzájárul, hisz a jóslat szerint több mint valószínű, hogy esni fog az eső.

A ranglisták élcsoportjában a múlt heti tornák nem okoztak változásokat, és az összes szerbiai teniszező közül is csak Györe László és Nina Stojanović mozdultak el jelentős mértékben a korábbi helyükről. A zentai játékos 24 helyet javított, és most 216., míg Nina 33-at haladt, és már a 228. pozíción áll, ami pályafutása legjobbja. A világelső Novak Đoković immár 205. hetét kezdte meg a ranglista élén, a női mezőny éllovasa, Serena Williams pedig 299 hétnél jár, vagyis a következő hétfőn Steffi Graf és Martina Navratilova után ő lesz a 3. nő, aki legalább 300 héten át állt a lista élén. 

WIMBLEDON. – Férfiak, 1. forduló: Đoković–J. Ward 6:0, 7:6, 6:4, Karlović–Ćorić 7:6, 7:6, 6:4, Čilić–Baker 6:3, 7:5, 6:3, Džumhur–Kudla 7:6, 7:5, 2:6, 1:6, 6:3, Ferrer–Sela 6:2, 6:1, 6:1, Mannarino–Edmund 6:2, 7:5, 6:4, Almagro–Dutra 6:3, 7:6, 5:7, 3:6, 6:3, Dimitrov–Fratangelo 6:3, 6:4, 6:2, Herbert–Kohlschreiber 7:5, 6:3, 3:6, 6:3, Lacko–Lorenzi 6:4, 6:7, 7:5, 6:3, Sztahovszkij–Nisioka 6:3, 6:4, 6:4. Nők, 1. forduló: Alekszandrova–Ivanović 6:2, 7:5, V. Williams–Vekić 7:6, 6:4, Lisicki–Rogers 6:1, 6:3, Stosur–Linette 7:5, 6:3, Witthöft–Begu 6:1, 6:4, Kaszatkina–Duval 6:0, 7:5, Szakari–Cseng 6:3, 6:2, Čepelová–Duque 7:5, 7:5, Arruabarrena–Govorcova 6:2, 1:6, 8:6, Nara–Brengle 6:2, 6:7, 6:3, Friedsam–Dijasz 6:4, 6:0, Crawford–Kania 7:5, 6:3, Errani–Tig 6:4, 6:4, Flipkens–Gibbs 6:3, 6:1, Keys–Siegemund 6:3, 6:1.

PARDUBICE. – A futures 1. fordulójában: Valkusz–Rabas 6:4, 6:3.