2024. május 6., hétfő

Plázába járunk majd parkba

Újvidéken újabb zöldterületet adtak el a város szívében, ahol nemsokára megépülhet Szerbia legnagyobb bevásárlóközpontja, pár méterre a közkedvelt Mercator bevásárlóközponttól. A Vojvodina Sport- és Üzletközpont és a Felszabadulás sugárút közötti füves, zöld területen nemrég parkoló épült, ezek mellett pedig több sportpálya is található, és hagyományosan itt állították fel a sátrat a városba látogató cirkuszok is.

Ez a terület július közepétől az indiai Nepi Alap tulajdonába kerül, az önkormányzat bődületes összeget kapott a parcelláért, összesen 3,8 milliárd dinárral gazdagodott az államkassza és a városi költségvetés a külföldi befektetésnek köszönhetően. Jövőre ez a városrész teljesen megváltozik, a közkedvelt nyílt teniszpályákat ledöngetik, és a cirkusznak sem lesz többé itt helye. Az említett parcellán valóságos betonóriás épül, öt emeleten összesen 115 000 négyzetméter áll majd a látogatók rendelkezésére, lesznek ott sportpályák, üzletek, kávézók és mozitermek is, minden, amit a szem-száj megkíván. Vagy mégse?

Nem biztos, hogy minden újvidékinek az álma, hogy egy nagy bevásárlóközpontban töltse el szabadidejét, még akkor sem, ha itt „minden szinten szinte minden” megtalálható lesz. A székvárosi betonrengetegben egyre kevesebb a zöldterület, lassan valódi kuriózum lesz, ha zöld gyepre taposhatunk. A Spens melletti tisztásra a környező lakóépületekből sokan jártak sétálni, levegőzni, de őket nem igazán kérdezték meg, vajon óhajtanak-e újabb bevásárlóközpontot a szomszédságukban.

Ez már csak azért is furcsa, mert a legnagyobb újvidéki bevásárlóközpont bővítése jelenleg is folyamatban van, a Bigben most fejezik be az épületegyüttes legújabb részének a kialakítását, állítólag itt lesznek majd az ország legmodernebb mozitermei.

Az ember az első ilyen hírre azt mondaná, hogy emígy sincs az embereknek pénzük vásárolni, mi a francnak újabb pláza? Sokan így gondolják, a gyakorlat azonban teljesen másról árulkodik, akármennyire is tűnhet hihetetlennek.

Jártam sokat a Mercatorban és a Bigben is, néha hétvégén, néha hétköznap is, és soha sem volt üres. A Big pedig meglehetősen messze van a központtól és a lakótelepektől is, a Szentendrei úton helyezkedik el, a DTD csatorna mellett. Mégis, a bevásárlóközpont előtti parkolón sokszor alig van szabad hely, minden jel arra mutat, hogy az emberek nálunk is gyorsan elfogadták a nyugati stílusú bevásárlást, és megfelel nekik az „egy helyen minden” szlogenre épülő marketingfilozófia. Vagy az is lehetséges, hogy nem felel meg, de nincs nagyon sok más racionális választási lehetőség, hiszen a kisebb önkiszolgálók, butikok mind bezártak, mert nem képesek felvenni a versenyt a „nagyokkal”. A vásárlónak pedig, ha félreteszi a szokásait, mégis az a legfontosabb, hogy jó áron vásároljon minőségi portékát, legyen az bútor, élelmiszer vagy gyermekruházat. Ezeket mind megtalálhatja a légkondicionált, illatos, fényes bevásárlóközpontokban.

Gazdasági szempontból nézve a zöldterületek lebetonozása rövid távon maximálisan kifizetődő befektetésnek számít, de mi lesz akkor, ha minden parkra, zöldterületre plázát húzunk? Azt is biztos meg lehet majd magyarázni, de akkorra már a városi gyerkőcök csak a plázai mozikból ismerik majd a füvet és a parkokat.