2024. május 8., szerda

Minden készen áll

Szerdán indul a SZIN

Több mint 160 fellépő nyolc zenei helyszínen szórakoztatja majd a közönséget az augusztus 24-én, szerdán kezdődő Szegedi Ifjúsági Napokon.

Az ország egyik legrégebbi fesztiválján fellépnek az alternatív, a jazz- és a rockzenekarok hazai és külföldi képviselői. A magyar bandákon kívül – mint például a Magna Cum Laude, a 30Y, a Halott Pénz és az Anna and the Barbies – olyan külföldi előadók is színpadra állnak a négynapos fesztiválon, mint az angol Jasmine Thompson vagy a 2Unlimited.  A szerbiai vagy vajdasági zenészek közül a SZIN-en köszönthetjük a szabadkai Juhász zenekart, amely méltán lett ismert és elismert az egész magyar nyelvterületen. Önálló számaikkal vagy néptánccsoportok kíséreteként több mint száz fellépésük van évente, így Vajdaság egyik legnépszerűbb, legfoglalkoztatottabb népzenei együttese. A szegedi blues-rock életben csillant fel a fantasztikus tehetségű gitáros, Tóth Bagi Csaba. A Vajdaságból indult zenész nevét azóta is jegyzik elsősorban a hazai blues-életben, gyakran a magyar Gary Moore-ként emlegetik. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a Boban Marković Orkestar Európa talán legnépszerűbb fúvószenekara. A zenekar kedvenc országa továbbra is Magyarország, itt adta Boban élete legszebb, legemlékezetesebb koncertjeit, itt muzsikáltak a legtöbbet, és itt a legnagyobb felhajtás a koncertek körül továbbra is. Zenicai, mostari és szarajevói rockzenekarok tagjaiból 2003-ban alakult meg a Dubioza Kolektiv. A fergeteges bulijairól ismert banda tavaly Szegedre is ellátogatott, nagy sikerüknek köszönhetően idén is bulizhatunk velük a SZIN-en.

Újdonság, hogy hosszú idő után ismét lehet majd fürdeni a SZIN-nek helyet adó partfürdő medencéjében, illetve elindul a „Hyde park”, ahol a fesztiválozóknak lehetőségük nyílik megosztani véleményüket a nagyközönséggel. Szeged Smart City koncepciójának első lépéseként idén a SZIN-en vezetik be a készpénzmentes fizetési szolgáltatást, amely nemcsak a bulizók, hanem a kereskedők számára is előnyös, mivel meggyorsítja a kiszolgálást és csökkenti a készpénz-kezelésből adódó kockázatokat.

A sátorozók augusztus 23-án, délután öt órától már beköltözhetnek a Partfürdőre, a zenei programok azonban csak másnap, augusztus 24-én négy órakor kezdődnek.