2024. május 6., hétfő

Amadeus Szabadkán

Egy igazán mai, hömpölygő történet készül a Népszínházban

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata a Jadran Színpadon tegnap megkezdte a 2016/2017-es évad első bemutatójának olvasópróbáit. Peter Shaffer Amadeus című drámáját Béres Attila rendezi. Játsszák: Pálfi Ervin, Balázs Áron, Csernik Árpád, Körmöci Petronella, G. Erdélyi Hermina, Pámer Csilla, Szilágyi Nándor, Szőke Attila, Ralbovszki Csaba, Hajdú Tamás, Baráth Attila és négy főiskolai hallgató: Fülöp Tímea, Verebes Judit, Szilágyi Áron, Rókus Zoltán.

Ahogy a rendező elmondta, ez a darab csodálatos, a közönség is szereti.

– Ez egy jó történet a művészetről. Valójában nem igaz történet ez, sem zenetörténetileg, sem történelmileg nem valós, csak részigazságok vannak benne, például a Don Giovanni megírásához kapcsolódó látomás – hallottuk a rendezőtől, aki a társulatot üdvözölve az olvasópróba elején hangsúlyozta: ez színdarab és nem film, nem a filmre hajazó igazságot akarja színre vinni. Az elképzeléseit ismertetve megtudtuk, hogy egy erősen minimalista előadást képzelt el díszlet terén, de korhű jelmezekkel, ahol egy darab bútor jelzi majd, hogy hol vagyunk.

Béres szerint az előadás mai, végig hömpölygő történet lesz. A bemutatóra október 14-én kerül sor.