2024. május 6., hétfő

Régi/új szereplők az önkormányzatban

A VMSZ adja Topolya polgármesterét és több tanácstagot – Sajtótájékoztatón ismertette a párt önkormányzati tisztségviselőit Fremond Árpád, a VMSZ községi szervezetének elnöke

Az áprilisban megrendezett választásokon a topolyai önkormányzat területén a Vajdasági Magyar Szövetségnek, a Vajdasági Magyar Demokrata Párttal összefogva sikerült megőriznie a vezető szerepét, és habár előnye csökkent a többi párthoz viszonyítva, így is polgármestert és több tanácstagot delegált a község vezetőségébe.

Fremond Árpád (Benedek Miklós felvétele)

Fremond Árpád (Benedek Miklós felvétele)

Tegnap Fremond Árpád, a VMSZ alelnöke, a párt topolyai községi szervezetének elnöke, parlamenti képviselő sajtótájékoztatót tartott, amelynek apropója a párt önkormányzati képviselőinek bemutatása volt. Mint azt Fremond elmondta, e sajtótájékoztatóra azért csak most került sor, mert a koalíciós partnerekkel való tárgyalások is elhúzódtak.

– Mindenekelőtt szeretném mindenkinek megköszönni, aki a VMSZ és a VMDP listájában látta azt az erőt, amely megoldhatja Topolya község problémáit, hogy bizalmat szavazott nekünk. Azon leszünk, hogy ígéreteinket betartsuk, és megvalósítsuk az elképzeléseinket. Kampányunkban azt ígértük, hogy amennyiben lesz polgármesterünk, akkor mindenféleképpen egy fiatal csapatot szeretnénk mellé állítani, csapatban gondolkodtunk akkor is, és nem neveztünk meg külön senkit, aki polgármester lehetne, hanem egy csapatot szeretnénk felállítani, és így is tettünk – fogalmazott Fremond, majd rátért a kinevezett személyek bemutatására.

A polgármester, mint köztudott Kislinder Gábor lett, aki 2014 óta tölti be ezt a tisztséget, és akinek több vmsz-es tanácstag segíti a munkáját. Egyikük Zsemberi János vállalkozó, aki a mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozik az elkövetkező időszakban. A költségvetési és pénzügyi tárcát Domány Dudás Diana vezeti. A harmadik személy Seffer Attila, a közművesítési és beruházási tárca vezetője lesz. Szatmári Adrián a községfejlesztési és közbeszerzési tárcát vezeti majd, míg Ivanics Zoltán az infrastruktúrával és a környezetvédelemmel fog foglalkozni.

A topolyai önkormányzati hivatal (Benedek Miklós felvétele)

A topolyai önkormányzati hivatal (Benedek Miklós felvétele)

– A VMSZ politikájának gerincét ez a csapat fogja képezni Topolya községben az elkövetkező időszakban, és rájuk hárul a feladat, hogy azokat az elképzeléseket és megoldásokat megvalósítsák, amelyeket magunk elé tűztünk – fejtette ki a párt községi szervezetének elnöke. Majd azt is hozzátette, hogy a topolyai községből a választási eredmények tükrében több személyt neveznek majd ki különböző tartományi alapokba, titkárságokba, akik ily módon is segíthetik az önkormányzat munkáját, ők Egeresi Sándor, Nagy Ottó és Jablan Anikó lesznek, de maga Fremond is, mint parlamenti képviselő is ezt teszi.

– Már most dolgozunk különböző projektumokon, és van néhány olyan projektum, amit ez elmúlt időszakban, a választások óta sikerült teljes egészében realizálni. A színház felújításának jelenlegi fázisa befejeződött, elkészült a Zentai úti kerékpárút és a Felvonulási tér is. Jelenleg a pályázatok kiírása van folyamatban az utak rendezésére, amely minden egyes helyi közösséget érinteni fog, valamint a vízvezeték-hálózat felújítására. Emellett örömmel jelenthetem be az is, hogy a Top-Expo az elkövetkező időszakban Kárpát-medencei jelleggel bír majd. Folyamatosak az események, és a választási ígéreteinkhez híven megyünk előre – mondta Fremond, aki arról is beszélt, hogy az egészségügyben nagy problémák vannak, úgymint a gyógyszerhiány vagy a kis települések orvosi rendelőinek fenntartása, és az önkormányzat arra törekszik, hogy a legmegfelelőbb megoldásokat találja meg ezekre a gondokra.