2024. május 6., hétfő
FOCIAJÁNLÓ

Szabadkára látogat a címvédő

A hétvége gazdag focikínálatában szerepel egy rakás rangadó is, olyan mérkőzések vannak ugyanis műsoron, mint a Valencia–Barcelona, a Sampdoria–Genoa, a Milan–Juventus, a Feyenoord–Ajax, a Chelsea–Manchester United, a PSG–Marseille, a Real Madrid–Athletic Bilbao vagy éppen a Sevilla–Atlético Madrid, de mivel a szerbiai címvédő Crvena zvezda szombaton 15 órakor Szabadkán lép pályára, ezúttal hagyjuk az európai topbajnokságokat, és a hazai porond rangadójával foglalkozunk behatóbban.

A Spartacus két vereség és egy döntetlen után fogadja az éllovas belgrádiakat, egy esetleges győzelemmel faraghatna a hatodik helyen tanyázó a lučani Mladosttal szembeni négypontos hátrányából, ráadásul esélyt adna a Vojvodinának és a Partizannak, hogy faragjanak a Zvezda előnyéből, és ismét nyílttá tegyék a bajnoki versenyfutást. Nem lesz könnyű dolga a szabadkai csapatnak, hiszen a Zvezda ebben az idényben is remek formában játszik a hazai porondon, mindössze egy vereséget szenvedett a bajnokságban, azt is a Partizan elleni örökrangadón idegenben, emellett mindössze a Napredak tudott ellenük pontot szerezni (2:2) a nyitófordulóban, a többi tíz bajnokijukat megnyerték. A Spartacus 2011-ben és 2012-ben is megnyerte – 2:0-ra, illetve 3:0-ra – a Zvezda elleni hazai meccseit, az azóta lejátszott hét egymás elleni összecsapásból mindegyiken a belgrádi rivális diadalmaskodott, Szabadkán sorban 2:1-re, 3:1-re és 3:2-re nyert. Andrej Csernisov, a Spartacus orosz edzője szerint a legjobb hazai együttes lesz az ellenfelük, de úgy fogalmazott, hogy van olyan megoldása, amellyel megfogható a piros-fehér alakulat: „Nagyon nehéz meccs vár ránk Szerbia legjobb csapata ellen, de megvan a fejemben a megfelelő taktika, csak nem akarok mindent elárulni. Tudjuk, honnan fenyeget veszély bennünket, de nem határozhatjuk el magunkat védekező- vagy támadóstratégia mellett, hiszen tudnunk kell válaszolni a kialakuló szituációkra. A játékosoknak teljes szívvel kell harcolniuk, a többi csapat ellen elég a 100 százalékos teljesítmény, a Zvezda és a Partizan ellen 120 százalék kell a pozitív eredmény eléréséhez.”

SZOMBAT

7.00, Sportklub 3: Albirex–Urava

10.50, Arena Sport 1: Adelaide–Melbourne

13.00, M4: Nyíregyháza–Puskás Akadémia

13.00, Sportklub 3, Sport2: Espanyol–Eibar

13.30, Spíler TV, Sportklub 1: Bournemouth–Tottenham

15.00, Arena Sport 1: Spartacus–C. zvezda

15.00, Arena Sport 3: Istra–Hajduk Split

15.30, Eurosport2: Bayer (L)–Hoffenheim

15.30, M4: Videoton–Paks

16.00, Spíler TV: Arsenal–Middlesbrough

16.15, Sportklub 1, Sport2: Valencia–Barcelona

17.00, Arena Sport 3: Dinamo Zagreb–Cibalia

17.00, Arena Sport 5, Digi Sport 2: Lyon–Guingamp

17.30, M4: Debrecen–Vasas

18.00, Arena Sport 4, Digi Sport 1: Sampdoria–Genoa

18.30, Spíler TV, Sportklub 1: Liverpool–WBA

18.30, Eurosport2: Bayern München–Borussia (M)

18.30, Sportklub 3: Nottingham Forest–Cardiff City

18.30, Sport2: Real Sociedad–Deportivo Alavés

19.00, Arena Sport 3: Partizan–Radnički (N)

19.15, Sportklub 2: Sporting–Tondela

20.00, Arena Sport 2, Digi Sport 3: Bordeaux–Nancy

20.00, Digi Sport 2: Dijon–Lorient

20.45, Arena Sport 4, Digi Sport 1: Milan–Juventus

20.45, Sportklub 3, Sport2: Granada–Sporting Gijón

21.00, Arena Sport 3: São Paulo–Ponte Preta

21.30, Sportklub 1: Porto–Arouca

23.00, Arena Sport 3: Racing Club–Arsenal

VASÁRNAP

1.00, Digi Sport 1: River Plate–Atlético Rafaela

12.00, Sportklub 3, Sport2: Celta Vigo–Deportivo La Coruña

12.30, Arena Sport 4, Digi Sport 2: Udinese–Pescara

13.00, Digi Sport 3: St. Johnstone–Dundee United

14.30, Spíler TV, Sportklub 1: Manchester City–Southampton

14.30, Arena Sport 3, Digi Sport 2: Club Brugge–Anderlecht

14.30, Sportklub 3: Feyenoord–Ajax

15.00, Arena Sport 1, Digi Sport 1: Atalanta–Inter

15.00, Digi Sport 3: Crotone–Napoli

15.00, Arena Sport 4: Torino–Lazio

15.00, Arena Sport 5: Caen–Saint-Étienne

15.30, Eurosport2: Leipzig–Werder Bremen

15.30, Sportklub 2: Lokomotiva Moszkva–CSZKA Moszkva

16.15, Sportklub 3, Sport2: Sevilla–Atlético Madrid

17.00, Spíler TV, Sportklub 1: Chelsea–Manchester United

17.00, Arena Sport 3: Rijeka–Inter

17.00, Arena Sport 5, Digi Sport 2: Metz–Nice

17.30, Eurosport2: Schalke–Mainz

18.00, Digi Sport 1: Bologna–Sassuolo

18.00, Digi Sport 3: Genk–Sint-Truiden

18.00, Arena Sport 4: Viktoria Plzeň–Sparta Praha

18.30, Sportklub 1: Villarreal–Las Palmas

20.45, Sportklub 2, Sport1: Real Madrid–Athletic Bilbao

20.45, Arena Sport 4, Digi Sport 1: Roma–Palermo

20.45, Arena Sport 3, Digi Sport 2: PSG–Marseille

22.00, Eurosport: Seattle–Real Salt Lake

23.00, Digi Sport 1: San Lorenzo–Estudiantes

23.30, Arena Sport 1: Atlético Mineiro–Figueirense