2024. május 6., hétfő

A nemzeti tanács igyekszik segíteni a diákoknak

Fremond Árpád a KODDE körül kialakult helyzet generálta problémák megoldásában való részvételt jelentette be

A Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület (KODDE) és az ennek tekintetében kialakult helyzet kapcsán tartott sajtótájékoztatót Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki azt követően látta szükségét a nyilvánosság tájékoztatásának, hogy az elmúlt időszakban szülők, diákok, külföldi támogatók és szervezetek egyaránt értesítették a nemzeti tanácsot arról, hogy a legutóbbi pályázat meghirdetését követően eltelt időszakban a diákok számára egyelőre nem érkezett az egyesülettől támogatás.

Az érintettek egy része a Magyar Nemzeti Tanácsot tette felelőssé az említett körülményért, emelte ki. Hozzátette, fontos tudni, hogy egy-egy szervezet támogatása különböző módon történhet, a diáksegélyzők esetében az elmúlt időszakban a támogatás az anyaországi támogatók révén érkezett folyamatosan.

– A támogatás csak akkor lehetséges, ha az adott szervezet minden évben szabályszerűen elszámolt a korábban kiutalt eszközökkel. Volt olyan időszak is, amikor a támogatás a Magyar Nemzeti Tanácson keresztül érkezett a diáksegélyzőhöz, vagy a diáksegélyzőkhöz, ám az utóbbi két évben a támogatásoknak közvetlenül kellett megérkezniük. A kialakult helyzetért nem az MNT a felelős. Értesüléseink szerint azért nem kapott támogatást a Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület az elmúlt időszakban, mert hiányos volt az elszámolásuk, az anyaországi támogatók a törvény értelmében pedig nem adhatnak támogatást olyan szervezetnek, amely nem számolt el szabályszerűen az elmúlt időszak tevékenységével. Ebből az adódik, hogy ha minden kifizetés rendben van, ha minden elszámolás teljes és szabályszerű, akkor az egyesületek, szervezetek és intézmények továbbra is kaphatnak támogatást. Ugyanakkor, ha bármiféle fennakadás, szabálytalanság, vagy hiányosság jellemző, a hiánypótlás pedig elmarad, akkor törvényes rendelkezések határozzák meg, hogy miként tudnak eljárni az anyaországi támogatók. Ebben a konkrét esetben az történt, hogy az egyesület már a tavalyi évre és erre az évre sem számíthat semmilyen támogatásra – taglalta Fremond Árpád.

Külföldi egyéni adományozók ugyancsak a Magyar Nemzeti Tanácshoz fordultak és segítségét kérték, mert a KODDE nem reagált megkereséseikre és nem válaszolt a kifizetésekkel, illetve az elszámolásokkal kapcsolatos kérdéseikre, hangzott el a folytatásban. A külföldi egyéni adományozók a tények megállapításában kérték a nemzeti tanács segítségét. „Nekünk nincsen rálátásunk az egyesület működésére, ám figyelembe véve a problémák és a felvetések súlyosságát, valamint azt, hogy a közvélemény egy része a nemzeti tanácsot tartja felelősnek az ügy kialakulásáért, kénytelenek vagyunk a belügyi szerveket is értesíteni a kialakult helyzetről” – hangsúlyozta Fremond Árpád.

Fremond Árpád szavai szerint a nemzeti tanács nem tudja, hogy mi történik az egyesületben, ezzel összefüggésben megismételte, hogy a támogatás nem a Magyar Nemzeti Tanács révén történik. Mivel az egyesület az anyaországi támogatóktól nem kaphat költségvetési eszközöket, ezért azon dolgoznak a jövőben, hogy az anyaországtól szánt támogatást az MNT valamilyen módon eljuttassa a rászoruló diákoknak, mondta Fremond Árpád. Rámutatott, tárgyalást kezdenek az anyaországi partnerekkel, abban bízik, hogy az év második felére kialakulhat valamilyen megoldás.

– Nekünk érdekünk, hogy a támogatás a rászoruló gyermekeknek minden diáksegélyző esetében eljusson. Az MNT érdeke, hogy a diáksegélyző egyesületek működjenek és egész Vajdaság területén zavartalan legyen a diákok segélyezése. Sajnáljuk, hogy ilyen helyzet alakult ki. Én magam különösen, hiszen annak idején a diáksegélyző egyesület ösztöndíjasa voltam, így tudom, hogy mekkora segítséget jelent ez a támogatás. Számunkra fontos, hogy az egyesület rendezze sorait, mi pedig ezzel párhuzamosan keressük a megoldásokat. Bízunk abban, hogy mielőbb rendeződik az egyesületen belül kialakult helyzet, mi pedig a támogatókkal közösen megpróbáljuk megszervezni, hogy a gyermekekhez eljussanak az őket jogosan megillető támogatások. A probléma megoldásával kapcsolatos fejleményekről tájékoztatjuk a közvéleményt – fogalmazott Fremond Árpád.

A Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület civil szervezet, 1990-ben alakult a szegénysorú, ám jó képességű diákok segítésének céljával.

Nyitókép: Fremond Árpád (Pesevszki Evelyn felvétele)