2024. május 9., csütörtök

Motiválási lehetőségek a tanítási-tanulási folyamatban

Akkreditált továbbképzést tartottak a pedagógusok számára Óbecsén

Harmincnégy vajdasági magyar pedagógus vett részt azon a félnapos akkreditált továbbképzésen, amelyet szombaton tartottak meg Óbecsén a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében.

– Az egyesület célja, hogy a vajdasági magyar pedagógusok számára egy olyan fórumot tartson, ahol az anyanyelvükön bővíthetik és fejleszthetik az oktatási ismereteiket. Egy vándor továbbképzést szervezünk, amely magyarlakta területeket ölel fel, vagyis felkeressük ezeknek a településeknek az iskoláit, és akik szeretettel fogadnak bennünket, ott tartjuk a TANOM továbbképzéseinket. Több vajdasági településről is érkeztek tanárok és tanítók az óbecsei kurzusra – fogalmazott Csernyák Szilvia, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnökségi tagja.

A rendezvénynek az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola adott otthont.

– Örömmel tettünk eleget a felkérésnek, hogy mi legyünk a házigazdái ennek a továbbképzésnek. Iskolánkból 15 magyar nyelven oktató tanár és tanító vesz részt ezen a tanfolyamon. Az itt szerzett tapasztalokkal emeljük az oktatás színvonalát – közölte Glavaški Anna Mária, a Petőfi iskola pedagógusa.

A motiváció az iskolai teljesítmény alaptényezője. Az iskolához való pozitív viszonyulást és a tanulási motivációt jelentős mértékben képes növelni az iskola pozitív légköre, a rendszeres együttműködés gyakorlata, az elfogadó közösség, a társas támogatás, illetve a csoport motiváló ereje. A képzésen arra készítették fel a pedagógusokat, hogy a különböző területek fejlesztési lehetőségeinek megismerésével minél több sikerélményt tudjanak nyújtani a tanulóknak, és eredményesen tudják őket motiválni a nevelés-oktatás során. A Motiválási lehetőségek a tanítási-tanulási folyamatban elnevezésű továbbképzésen Bacsó Ildikó és Pusztai Katalin, a Budapesti Pedagógiai Központ munkatársai tartottak előadásokat.

– Egy pedagógusnak rendkívül fontos, hogy a gyerekek motiváltan érkezzenek az iskolába, és mindig úgy érezzük, hogy ezen a téren még lehet mit tenni. A képzésen inkább a jó gyakorlatok megosztására helyezzük a hangsúlyt. Úgy érezzük, hogy a pedagógusoknak mindig nehezebb, de ez leginkább a változások miatt van. Nagyon sok változás történik körülöttünk, nyilván bennünk is, ahogyan a korral haladunk mi is előre. Ezeket a változásokat fel kell ismerni, és ehhez kell a pedagógusnak megtalálni azt új módszereket. Ide beleértjük a digitális átalakulást is. Szokták mondani, hogy a gyerekek jóval előrébb járnak. Nekünk szinte őket kell követnünk, de mindenképpen fel kell zárkóznunk, mert ezt a gyerekek elvárják tőlünk, és a hitelességünk is ezen múlik – mondta Pusztai Katalin.

 

Nyitókép: Harmincnégy vajdasági magyar pedagógus vett részt a továbbképzésen (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)