Dél-Szerbiában az elmúlt tíz év során azt tapasztalták, hogy egyre inkább elszaporodott a rákos megbetegedések száma.
A pčinji körzetben minden évben 600 újabb megbetegedést regisztrálnak, s ezen felül számos bejelentés érkezik arra vonatkozóan, hogy különböző elváltozásokat tapasztalnak az állatvilágban. A tíz évvel ezelőtti légi csapások következményeire gyanakszanak a szakemberek, ugyanis akkor mint utólag kiderült, erre a területre több olyan bombát dobtak le, amelyek urániummal voltak dúsítva. Például Vranje környékén 2005-ben 12-szer több rákos megbetegedést jegyeztek fel, mint mondjuk tíz évvel korábban. Különösen elszaporodott a tüdő-, a bőr- és az emésztési szerveket megtámadó rák.
Sajnos arra vonatkozó hivatalos adattal senki se rendelkezik, hogy 1999-ben, amikor a NATO-gépek bombázták Szerbiát, hány urániummal dúsított lövedéket lőttek ki erre a területre. Abban biztosak, hogy a legtöbb ilyen jellegű bombatámadás Kosovót és Dél-Szerbia övezetét érte. A NATO hivatalos adatai szerint állítólag 31 ezer urániummal dúsított lövedék volt, a szerb hadsereg adatai szerint 50 ezer, viszont az oroszok azt állítják, hogy volt az 90 ezer is.
Dr. Radomir Kovačević, a belgrádi radioaktív sugárzás elleni védelemmel és munkavédelemmel foglalkozó intézet kutatója határozottan bírálja az államot, amiért nem tudtak kellő összeget biztosítani arra a célra, hogy felülvizsgálják és kivizsgálják a bombázás okozta következményeket, hogy annak milyen hatása volt a környezetre és az élővilágra. Adatai szerint 2002-ben 22 olyan személyt vizsgáltak, akik azon a területen éltek, ahol a legtöbb urániummal dúsított lövedéket lőtték ki a bombázás idején, s valamennyiük vizeletében ki tudták mutatni az urániumot. Azt is megállapították, hogy genetikai elváltozások mutatkoztak például a vesén, a vérerekben, sőt arról is van adat, hogy az utódok esetében is szervi elváltozás lépett fel. A legnagyobb véteknek azt tartja, hogy a bombázott területek megtisztítását nem végezték el kellőképpen, vagy mondhatjuk azt, szinte sehogy sem. A terület megtisztítása annyiból állt, hogy a még fel nem robbant lövedékeket összegyűjtötték, de a talajjal, a vízzel, a veszélyeztetett környezettel nem tettek semmit. A szakértő véleménye szerint legalább fél méter mélyen el kellett volna távolítani a felszíni réteget a talajról, és ezt egy biztos helyre elhelyezni, azért, hogy az uránium a földből ne juthasson át a növényekbe, azaz ne fertőzze meg a táplálékunkat.
Arról is informálódott a helyi vadászokkal folytatott beszélgetései során, hogy több helyen azt tapasztalták, hogy a vadállományban rendhagyó jelenség mutatkozik. Észrevették a fácánok, a vaddisznók és az őzek esetében, hogy különleges elváltozások történtek, de kaptak arra vonatkozó bejelentést, hogy a patkányoknak rendhagyóan hosszúra nőtt a farkuk, s a mókusoknak is, de az sem volt ritkaság, hogy a mókusnak három farka nőtt, vagy a halnak három uszonya. Erre korábban ezen a területen nem volt példa.
Hogy milyen életveszélyes lövedéket használtak a NATO légi csapások során, arról tanúskodik az a felmérési eredmény, amelyet az ott szolgáló KFOR-katonákon végeztek. Az olasz hadseregből 225 katona teljesített Kosovón szolgálatot, közülük 45-nél tapasztaltak rákos megbetegedést, és 25 katona esetében jegyezték fel, hogy az utódaik valamilyen genetikai rendellenességgel születtek. Az urániumbomba hatását leginkább Prizren és Peć közelében váltotta ki, ugyanis itt szórtak le legtöbb lövedéket. Ezen a területen a német és az olasz KFOR-katonák teljesítettek szolgálatot. Olaszországban a parlamentben egy bizottság alakult abból a célból, hogy felülvizsgálja a Kosovóban történteket és 5 millió eurót irányoztak elő az urániumbomba áldozatául esett katonák és családtagjaik megsegítésére.
Ezzel szemben nálunk erre a célra egyelőre semmit sem áldoztak, pedig a bombák által legjobban záporozott területen rengeteg katona, rendőr, önkéntes szolgált és még annál is több civil lakos élt ott. Valamennyiüket magukra hagyták. A belgrádi katonai akadémia orvosi részlege a bombázást követően legfeljebb csak 4000 katonának az egészségi állapotát kísérte figyelemmel egy ideig, majd később azokat is vizsgálták, akik a terület megtisztításán dolgoztak. Az elemzésnek az lett az eredménye, hogy az öt évig tartó megfigyelő munka után nem találtak különösebb elváltozást, betegségre utaló nyomokat. Egyedül azt tették közzé, hogy néhol jelentkezett degeneratív elváltozás a májban és a vesében, de ezt nem tudták bebizonyítani, hogy szoros összefüggésben áll az urániummal dúsított lövedékek hatásával. Dr. Radomir Kovačević azt mondja, hogy az ötéves megfigyelés nem elég, hiszen orvosilag bizonyított, hogy sok esetben a következmények 10 vagy 15 év után lépnek fel. Sajnos nálunk a vizsgálat 5 év után megszűnt, részben azért, mert nincs rá anyagi fedezet, másrészt pedig azért, mert sajnos, ilyen a hozzáállás.
