A szegény ember a XIX. századig alig, a XX. század elejéig ritkán ihatott tejet. A II. világháború után a nagyüzemű tejtermelés gyökeres változást hozott. Literszámra fogyaszthatta bárki, s elévülhetetlen igazsággá vált, hogy a tejtermékek fogyasztása egyenértékű az egészséges életvitellel. Az aranykornak azonban újabban mintha megrendült volna a fundamentuma. Egyre több a kifogás a tejtermékek ellen, s ezek közül a legártatlanabb az allergiás reakció kiváltásának, a legkeményebb pedig a mell-, prosztata- és vastagbélrák elősegítésének vádja.
A megtévesztés kaptafája
Megjelentek olyan vádak a tejfogyasztás ellen, amelyek nélkülözik a tudományosság embrionális alapjait is. Érdemes idézni belőlük, mert a megtévesztés képletének állandósult mintájává váltak.
„Finnország vezet az egy főre eső tejfogyasztásban, és ott a legmagasabb arányú az inzulinfüggő cukorbetegek száma is. Az angliai dr. Hegsted kimutatása szerint azokban az országokban jóval magasabb a csontritkulásos esetek egy főre eső száma, ahol igen jelentős a tejtermékek fogyasztása. Míg 1950 és 1975 között Japánban az egy főre eső tej- és tejtermékfogyasztás 38%-kal nőtt, addig a szívrohamok száma 35%-kal, a mellrákos esetek száma 77%-kal, a vastagbél-daganatosok aránya 77%-kal nőtt, a tüdőrákos megbetegedések száma pedig 300%-kal emelkedett. Természetesen nem írható minden a tej számlájára, de az adatok valóban megdöbbentőek.”
Ilyen tetszőleges összehasonlításokkal a tudomány világa sohasem foglalkozott, ma sem teszi. Egyesek félretették azt az alaptételt, hogy a tudomány legfontosabb jellemzője a kísérletes bizonyítás. Szeretném bemutatni egy példával, micsoda badarságokat kapunk, ha tetszőlegesen, avagy felelőtlenül párhuzamba állítunk statisztikailag helytálló adatokat. Íme egy rögtönzött „tanulmányi kimutatás”, számszerűleg ugyan pontos, ám akár a bizonyos dr. Hegstedé, értelmetlen és zavarba ejtő a kimenetele: azoknak az országoknak, amelyekben több tejet fogyasztanak, kiugróan több a Nobel-díjas tudósuk. Svédország minden lakosára évi 350 liter tej jut, tízmillió lakosra 40 Nobel-díjas. Kínában 50 liter a fejenkénti fogyasztás, szintén 10 millió lakosukra mindössze 0,06 Nobel-díj jut. Következésképpen: a tejfogyasztás nagyságrendje határozza meg egy ország Nobel-díjasainak számát. Ugye ezek az adatok is ily képtelen módon összemosva „valóban megdöbbentőek”?
A tej és a rák
Nézzünk szembe mindjárt a legsúlyosabb váddal, a tejfogyasztás és a rákos daganatok összefüggésével! A félelem emberileg érthető: egyrészt nem felejtettük el még a kergemarhakór ijesztő méreteit és máig homályos eredetét, másrészt pedig – ahogyan már megírtam bevezető írásomban (Magyar Szó 2013. II. 8.) – a félelmet fokozta az, hogy az USA-ban 1994 óta engedélyezik a tejelő marhák injekciós kezelését génmódosított növekedési hormonnal. Az USA Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatala (FDA) szerint a Posilac elnevezésű növekedési hormon csakis injekciós beadás útján hat, az emberre nézve ártalmatlan. A tej különben is tartalmaz a borjúnak szánt növekedési hormont kisebb mennyiségben, de injekcióval 10-szeresen emelik a szintjét. A hormonnak azonban még ebben az arányban sincs az emberre nézve biológiai hatása – állítja az FDA –, az emberi vékonybélben ugyanis megsemmisül a tejjel bevitt hormonális vegyület. Maga a Posilac tejtermelés szempontjából valóban eredményes, 20–30%-kal magasabb a tejhozam, s a tehenek kisebbfajta tejgyárakká válnak. A bökkenő azonban a független kutatólaboratóriumok jelentéseiben van: a hormon ugyan közvetlenül nem okoz rákot, de mint nemkívánatos adalékanyag kimutathatóan elősegíti az emlő-, prosztata- és a vastagbél rákos daganatainak növekedését, ha sikerül áttörnie a vékonybél védőfalát. A tudósok, akik még maguk is tanulják a védőmechanizmusok mibenlétét, nem garantálhatják, hogy a ma ismert 15–17 vékonybélbetegségnél a meggyengült hormonáteresztési védőháló minden esetben sikeres lesz. A dilemmát fokozza a hormonterápia alkalmazása során elharapódzott tőgygyulladás a teheneknél. A farmer kénytelen antibiotikumokkal kezelni a tejelő marhát, mindez nagy koncentrációban megjelenik a tejben, és csökkenti az ember ellenálló képességét az alkalmazkodó baktériumokkal szemben. Mindez óvatosságra kényszerítette az Európai Unió orvosgárdáját, és Kanadával, Ausztráliával egyetemben mindmáig sikerrel tiltja a hormonkezelést és a tejimportot. Szerbia mint az Európai Unió felé orientált ország jelenleg biztonságban van ebből a szempontból. Jó tudni, hogy a tejtermékek a legszigorúbb, többlépcsős ellenőrzésen esnek át minden európai országban. Friss példája ennek a horvát aflatoxinos tej nemrégi gyors felfedése egy boszniai laboratóriumban. A fogyasztóknak ennek ellenére nem árt követni a világsajtó híreit: a törvény, bár többszintes, az emberi restség is lehet többszintű, és ez nem csupán a tejtermékekre vonatkozik.
A tej rákellenes tulajdonsága
A génmódosított hormon nem túl megnyugtatóan tisztázott szerepével szemben már 20 éve orvosilag alaposan megvizsgált bizonyítékaink vannak a tejtermékek rákellenes tulajdonságairól. A tej természetes tartozékai – a linolsav, az omega–3 és a tejsavó –, legyen az pasztörizált vagy UHT, eredményesen gátolják a bőr-, gyomor-, mell- és a vastagbélrák terjedését mind a kezdeti, mind a terjedési szakaszban, de akadályozzák a leukémiás megbetegedést is. A vizsgálatok még tovább folynak, de az előnyök már világosan kimutathatók. Azt is tudjuk: a jótékony linolsavból és omega–3-ból több van a legelésző (alpesi) tehenek magasabb zsírtartalmú tejében.
A tej és a csontritkulás
Kikezdhetetlen – bár próbálkozások vannak – az is, hogy a tej, legyen magas hőkezeléssel csírátlanított UHT vagy kezeletlen, kitűnő kalcium, foszfor- és káliumforrás. Ismeretes az összefüggés a testmozgás és a táplálkozás között a felnőtté válás éveiben. Az orvostudomány az utóbbi években pontosított: az első 20 év a fontos az emberi csonttömeg kialakulásában, ha elértük a 30. évet, javítani már nem tudunk a csontok 50%-os kalciumszintjén, csak fenntarthatjuk azt. A kellő kalciumbevitel viszont az első 20–30 évben magas biztonsági fokot nyújt az öregkori csontritkulás ellen, azzal a feltétellel, hogy kellő testmozgásról és D-vitamin-bevitelről gondoskodunk szervezetünk számára. Önmagában tehát a tej fogyasztása nem elég az újabb kutatások tükrében. Nem mellékes a tej utóbbi időben felfedezett védő-gyógyító hatása sem a fogszuvasodás ellen.
A tej egyéb hatásai egészségünkre
Igaz, a magas hőkezelés bizonyos vitaminveszteséggel jár, de mindez könnyen pótolható friss gyümölcs és zöldség fogyasztásával. A pasztőrözött és az UHT tejhez hozzáadott mikrobaellenes aktív anyagok gátolják az öregedés folyamatát és az érelmeszesedést. Ez utóbbi tulajdonságuk egyben a vérnyomás-emelkedést is fékezi. A japán tudósok 22 évig tartó vizsgálata azt mutatta ki, hogy a rendszeres tejivók körében – ami napi fél literes fogyasztást jelent – 50 százalékkal kevesebb az agyvérzés. Magyar kutatóknak köszönhetjük azt a 2002-ben közölt adatot, mely szerint a tejben levő szfingolipid növeli a „jó” HDL-koleszterin szintjét. Ez utóbbi különleges jelentőségű, hiszen az orvostudomány alig ismer olyan anyagot, amely nem bolygatja meg szervezetünk koleszterin-egyensúlyát, csak a HDL-re hat serkentően. Ami a tejzsírt illeti, akinek magas a koleszterinszintje, óvatosan fogyassza a tejtermékeket, mivel több mint 60 százalékban telített zsírt tartalmaznak! Ez esetben ajánlatosabb a csökkentett zsírtartalmú, 0,5-1,5%-os termékek fogyasztása. A kutatások nem találtak összefüggést az 1. típusú cukorbaj és a tej fogyasztása között. A 2. típusú (időskori) diabétesztől viszont kifejezetten véd a tej magas kalciumtartalma. A tej az emberi szervezet számára fontos mint a nélkülözhetetlen, ún. esszenciális aminosavak gazdag kútfője. A felnőtt ember napi esszenciális aminosav-szükségletét fedezi.
Van egy terebélyesedő mozgalom, amely propagálja a nyers tej ivását. Legyűrve a bennem is felsejdülő nosztalgiát, ki kell mondani: a fertőzés kockázata mind a mai napig valós, jól ismerkedjünk meg a fejés körülményeivel, mielőtt a sajtárból csészénkbe merítenénk a frissen fejt tejet! Végszóként állapítsuk meg: lehet tej és tejtermékek nélkül élni, kellő odafigyeléssel a mindennapi táplálkozásban, s emiatt senki sem találja magát az élet árnyékos oldalán. Ugyanakkor kár könnyelműen elvetni az emberiség évezredeken át őrzött táplálkozáskultúrájának azt az elemét, amely a bölcsőtől az aggkorig az egyik legbiztonságosabb és legkedvezőbb összetételű élelmünk.
