A tetőpalákról a ’90-es években derült ki, hogy rongálódás hatására az egészségre veszélyes mikroszkopikus méretű szálak szabadulnak fel belőle. A 20-30 százalékban veszélyes azbesztet tartalmazó tetőpalák amortizációs ideje – anyagtípustól, termékfajtától, környezeti hatásoktól függően – 20–40 év. Az épületekbe több mint 20 évvel ezelőtt beépített azbeszt kötése elöregszik és porladni kezd. Az azbeszt mikroszkopikus méretű elemi szálakból áll.
Ha nincs védőburkolat, közvetlenül a levegőbe kerül a veszélyes anyag, és belélegezve a légútat károsíthatja. Az apróbb szálak egész mélyre jutnak a tüdőben, ahol fennakadhatnak. A bekerült lebonthatatlan azbeszt betokozódik és – több éves lappangási időt követően – kóros elváltozásokat idézhet elő.
Az ókor óta használt, mára világszerte elterjedt azbeszt kitűnő hő- és tűzálló, savakkal szemben ellenálló, elektromos szigetelő tulajdonságainak köszönhette népszerűségét. A XX. század végére csaknem 3000 azbesztet tartalmazó termék született, és az élet számos területén megjelent ez az anyag. Mivel az azbeszt tömeges használatával és a környezetbe való kikerülésével fokozatosan derült fény káros, emberi rákkeltő hatására, emiatt világszerte programok kezdődtek bizonyos azbesztfajták korlátozására és mentesítésére.
