Országunkban legtöbb öngyilkosságot Szabadkán követnek el, sajnos ez a város ebben világviszonylatban az élen jár. A szabadkai öngyilkosok több mint hatvan százaléka magyar. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy a szabadkaiak hétfőn és kedden követnek el legtöbb öngyilkosságot (15,6 százalékot). Pénteken is magas az öngyilkosok számaránya, 14,7 százalékos, szerdán és szombaton pedig 13,8 százalékos. Csütörtök a többi napokhoz képest viszonylag „nyugodt”, az öngyilkosok 12,7 százaléka választja magának ezt a napot. Ami Vajdaságot illeti, a szuicidiumot elkövetők száma az elmúlt években folyamatosan emelkedik Újvidéken is, méghozzá a fiatalok körében. A Szerbiai Statisztikai Hivatal adatai szerint legtöbb 15–24 éves fiatal közlekedési balesetben veszíti életét, az elhalálozás okaként pedig a második helyen az öngyilkosság áll. Szerbiában évente csaknem 100 fiatal önkezüleg vet véget az életének.
Az öngyilkosság megelőzésének világnapját minden év szeptember 10-én tartják az IASP (International Association for Suicide Prevention) kezdeményezésére, a WHO közreműködésével. Évente körülbelül egymillió ember hal meg öngyilkosság következtében.
Az öngyilkosság nem betegség, hanem cselekmény, amihez mentális zavarok, régebb óta fennálló kezeletlen problémák, külső körülmények, vagy frissen bekövetkezett, az egyén korábbi életét (értékrendjét) súlyosan megrendítő események, krízisek járulnak hozzá. A pszichológia szerint nincs öngyilkosságra immunis személy.
Az öngyilkosok több mint kétharmada depressziós. A depresszív állapotot tartós búskomorság, elesettség, szomorúság, apátia, halálvágy jellemzi. Sok elkövetőre jellemző lehet más deviancia, például alkoholizmus, drogfüggőség.
Az öngyilkosságok túlnyomórészt lelki válságból, krízisből adódnak, ritkábban bizonyos közösségekben, szektákban, kultúrákban rituális okból is elkövethetik. Nem tartozik szorosan az öngyilkossághoz a társadalmi, kulturális vagy egyéb kényszer hatására elkövetett önpusztítás, például a szeppuku, vagy Seneca Nero parancsára elkövetett, ill. Szókratész szintén félig-meddig kényszerű öngyilkossága; vagy egy, az egyéni életnél magasabb rendűnek tartott cél elérése érdekében végzett önfeláldozó cselekedet, mint Dugovics Titusz tette.
A közvetlen környezet gyakran nem ismeri fel az öngyilkossági veszélyre utaló jeleket, a szakszerű segítség pedig sokszor távol van, nehezen elérhető: 15 ezer gyerekre egy szakpszichológus jut, a gyermekpszichiáterek száma még kevesebb. Az öngyilkossági gondolatokkal küzdő tinédzserek gyakran elszigetelődnek a környezetüktől. Sokukban van igény arra, hogy beszéljenek halálvágyukról valakivel, aki komolyan veszi szándékukat, bátorítja őket, esetleg segít is abban, hogy megtegyék, amire készülnek. A web könnyen ad erre lehetőséget, megannyi fórum van, amelyeken a hasonló gondokkal küzdő fiatalok egymásra találnak.
Bár az öngyilkosság hátterében általában valamilyen mentális zavar áll, számos öngyilkosság veszélyére utaló jel felismeréséhez nincs szükség szakorvosra. A halálvágy megfogalmazása, akár szimbolikusan (zuhanás vágya, hosszú alvás, messzire utazás), akár konkrétan kimondva; gyógyszerek, mérgek gyűjtögetése, személyes tárgyak elajándékozása, esetleg fegyver beszerzése az élet kioltására való szándék közvetett jelei. Az ilyen tevékenységekre és kommunikációs kísérletekre érkező reakciók jelentősen befolyásolják az érintett személy lelkiállapotát, és így szándékait.
Az öngyilkosságot fontolgató személyisége bizonyos változásokat mutat. Érzelmi beszűkültség, az emberi kapcsolattartás szegényessége vagy hiánya, a saját értékrendbe és életszemléletbe vetett hit jelentős csökkenése figyelhető meg. Ezek a tünetek depresszióra utalnak, ugyanis az öngyilkosságot elkövetők körülbelül kétharmada szenved ebben a betegségben. Jellemző a Kézdi Balázs által „negatív kódként” emlegetett kommunikáció, a tagadások megnövekedett aránya, illetve az „én” gyakori kiemelése beszéd közben. Különböző betegségek is komoly kockázati tényezőt jelentenek, például skizofrénia, drog- és alkoholfüggőség, evészavarok, különféle személyiségzavarok.
Az orvostudomány mai gyakorlatában e mentális betegség kezelése gyógyszerek, illetve különféle pszichoterápiás eljárások formájában történik.
