„Azután ezt mondta az Úristen: nem jó az embernek egyedül lennie, alkotok hozzáillő segítőtársat. Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat és odavitte az emberhez. ...de nem talált az emberhez illő segítőtársat. Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az emberhez.”(Mózes I.2.)
Íme az első sikeres altatás és érzéstelenítés írásbeli említése. A bibliai szöveg felületes elemzése is rámutat néhány fontos tényre: az altatás művészete nemcsak a legrégibb orvoslási módszerek egyike, hanem isteni eredeténél fogva a medicina ágai között igen előkelő hely illeti meg; nincs ugyan egyedül: a sebészet is említést nyer e helyütt, hiszen borda eltávolításáról lévén szó az altatást műtét követi Mózes könyvének szavai szerint. Megtudjuk továbbá, hogy az ember álma mély volt, ami nyilván a fájdalommentesség egyik feltételeként szerepel. Kényes kérdés az oldalborda, házasemberként ehhez én nem szívesen fűznék kommentárt, de nem hagyhatom ki írásomból anyám első szavait az anatómiai vizsga letétele után, ami tudvalévően nem csekély eredmény az orvostanhallgatóknál. Amíg én, akár a költő, „egész úton hazafelé azon gondolkodám”, miként színezzem sikerrel vett vizsgám részleteit, anyám megelőzött: „Mondd ,fiam, valóban a férfiaknak hiányzik egy bordájuk?” Nos, újra közlöm: nem hiányzik. „Akkor visszateremtette” volt erre az én mélyhitű anyám frappáns felelete. Valóban, miért is ne?
Szilfion, a titokzatos növény
A mély alvás, azaz a tökéletes érzéstelenítés tudásának híján az emberiség 1600 éven keresztül elmerült a kín és jajszó tengerében. Tudatlansága folytán magával rántotta a sebészetet is, felcserek és borbélyok világába taszítva ezt a „nemtelen” foglalatosságot, amely Dante poklának mind a tíz bugyrában és kilenc körében végighurcolta a sebészeti beteget. A testi szenvedés megalázó, embertelen hatásáról nem hiába mondta Albert Schweitzer: „A fájdalom a legszörnyűbb ura az emberiségnek, még magánál a halálnál is rettenetesebb.” A 300 éven át ívelő Római Birodalom magába szívta a görög, az egyiptomi, az arab orvosi ismereteket, de beolvasztotta civilizációjába a leigázott népek minden egyéb felhasználható tudását; ez tette naggyá Rómát, szöges ellentétben a mai hódítókkal, akik a maguk arculatát szeretnék viszontlátni minden igába hajtott nép, népcsoport szemében. A fájdalom elleni harcban sem maradt le a Római Birodalom. Egy titokzatos növényből, a szilfionból kisajtolt gyantás kivonat ismerete révén jól működő érzéstelenítés folyt mind a civilek, mind a légionáriusok harcias világában. A mai Líbia tengerpartjának egy keskeny sávjában termesztették, sajnos csak az ókori pénzérmékről ismerjük, mára már kipusztult. Julius Caesar arra kötelezte Róma városát, hogy mindenkor 75 kilogramm kábító gyanta álljon a lakosság rendelkezésére a raktárakban, hogy senki felesleges fájdalmat ne szenvedjen. Mint tudjuk, ez a körültekintő gondosság Brutust és még néhány szenátort nem hatotta meg.
A kloroformos kísérlet
Lehet, hogy sarkítottnak tűnik, de 1846-ig csak reménytelen tapogatózás történt a fájdalom kiiktatása terén, s mintegy 1600 éven át a legkisebb sebészeti beavatkozás is rémálma volt koldusnak és királynak egyaránt. Amikor 1846-ban felfedezték az étert, majd hamarosan a kloroformnak az érzéstelenítéshez eléggé mély álmot kiváltó hatását, egy csapásra talpra állt a sebészet, és felküzdötte magát az orvosi szakmák elismert sorába. Egy kiváló orvos-író, Bertrand Gosset így fogalmaz: „A sebészet története 1846-ban kezdődött a narkózis felfedezésével, s a fájdalommentes operáció lehetőségével. Ami azelőtt történt, csupán éjszakája volt a tudatlanságnak, a kínnak és a sötétségben való meddő tapogatódzásnak.” A fájdalom olyannyira az emberi élet kényszerűen elfogadott kísérője volt, hogy egy nagy királynő, az angol Viktória istápolása kellett ahhoz, hogy cirkuszi mutatványból a mély bódítás tudományággá formálódjon. A nevezett királynő éppen nyolcadik gyerekét készült világra hozni, amikor hírül vette Snow doktor kloroformos kísérleteit. Nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy az alig ismert tulajdonságú altatószert a nevezett orvos a királynő arcára terített oroszláncímeres kendőre csepegtesse. A kísérlet sikeres volt. „Nagyon elégedett vagyok” – ezt jegyezték fel nagy betűkkel az akkori hírlapok Viktória királynő első szavaiként a szülés után. (Nem akarok ünneprontó lenni, de mai tudásunk szerint sem jár nagyobb fájdalommal a nyolcadik gyerek megszülése orvosi segítség nélkül). Történt mindez 1853-ban, majd megismétlődött hamarosan, amikor Beatrice hercegnő a kilencedik gyermekét szülte.
Százhatvan év múlva
Ma, ha bárhol is a műtéti altatásról esik szó, az orvostudomány egyik legnagyobb sikertörténetéről beszélünk. A 21. század altatóorvosának többszörös feladatot kell ellátnia műtét közben: a komatózus állapot szélére süllyesztve elvenni betegének a tudatát, kikapcsolni a testi fájdalom minden érzetét, beleértve a tudatalatti ingerérzetet is, a sebész könnyebb munkáját segítve leállítani betegének légzését, és átvezetni gépi lélegeztetésre, stabilan fenntartani az olyan fő élettani mutatókat mint a szív munkája, a vérnyomás, a pulzusszám, az oxigénbevitel és a testhőmérséklet. A műtéti mélységet mindössze 10-12 másodperc alatt elérik a korházi műtőkben, nagyjából ennyi idő szükséges egy jobb kocsinak a 100 km eléréséhez. Az aneszteziológia versenyt fut, és tegyük hozzá, állja a versenyt korunk tüneményes technikai fejlődésével.
Viktória angol királynő legendás „királyi alvása” nem számít többé kiváltságnak, összehasonlíthatatlanul biztonságos formájában ma már minden ember számára elérhetővé vált; mindezt az emberi tudás 160 év alatt hozta össze, ami szinte hihetetlen teljesítmény, ha tudjuk, hogy 1600 év alatt mi sem történt az érzéstelenítés terén.
