Hamarosan két új lineáris gyorsítót (sugárterápiás készüléket), valamint CT-szimulátort kap a Vajdasági Onkológiai Intézet a legsúlyosabb betegségekkel küzdő vajdasági páciensek sugárkezelésére – erősítette meg dr. Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter és dr. Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár a kamenicai Intézetben tett mai látogatásukkor, ahol megtekintették a sugárterápiás kapacitások bővítése végett folyó építkezést.
Jövőre Vajdaságban így már összesen hat sugárterápiás készülék fog működni, ebből öt a Vajdasági Onkológiai Intézetben. A bővítési munkálatok miatt a jelenlegi három közül csak két sugárgép üzemel a kamenicai intézetben, így naponta 100 új ember kerül fel a várólistára. A munkálatok befejeztéig naponta 30 ember kezelését a belgrádi Onkológiai és Radiológiai Intézet vesz át, 5 fekvőbeteget pedig Kragujevácra küldenek. Gojković azt mondta, hogy ez a tartományi kormány és az egészségügyi tárca legnagyobb közös projektuma, és a legkorszerűbb műszerek beszerzésével és felszerelésével Vajdaságban megoldják az egészségügyi szektor legnagyobb gondját, a daganatos betegek várólistáinak kérdését.
– Ahogy működésbe áll a három sugárterápiás készülék, megszűnnek a várólisták – mondta a tartományi egészségügyi titkár.
Az egészségügyi miniszter kiemelte, ahhoz, hogy üzemeltetni lehessen a szóban forgó készülékeket speciális eljárásokra, szigetelésekre van szükség.
– A munkálatok folyamatban vannak. A betegeknek azt ígérjük, hogy november 30-áig, tehát november végéig befejeződnek. A felszerelések megérkeztek, vagyis két sugárterápiás készülék és egy CT-szimulátor minden egyéb tartozékkal – mondta a miniszter.
Lončar ezúttal is hangsúlyozta, hogy az egészségügyi tárca kiemelt prioritásai között van a daganatos betegek helyzetének javítása.
– Ennek érdekében az utóbbi néhány évben több mint 10 új lineáris gyorsítót szereztünk be, felépült a belgrádi Onkológiai és Radiológiai Intézet 2-es részlege, valamint két sugársebészeti központ. A legkorszerűbb sugárterápiás készülékek számát tekintve Szerbia ma eleget tesz a nemzetközi kritériumoknak: 250 000 lakosra jut egy készülék – mondta az egészségügyi miniszter.
A legújabb kamenicai beruházás értéke 6,6 millió euró, a radioterápiás felszerelés finanszírozása az Egészségügyi Minisztérium második fejlesztési projektumának része. A munkálatok befejezése fél év múlva várható.
Az eseményen újabb egészségügyi fejlesztéseket is bejelentettek, többek között a Vajdasági Klinikai Központ kiépítését, ahol a munkálatok még az év vége előtt megkezdődhetnek.