2024. december 22., vasárnap

Az oktatásügyi miniszter párbeszédre hívta a hallgatókat

Slavica Đukić Dejanović oktatásügyi miniszter kijelentette, hogy a tiltakozó diákokat manipulálták, az oktatási rendszer megbénítása nem hoz semmi hasznot, és párbeszédre, intézményeken keresztüli problémamegoldásra szólította fel a tüntetőket.

A Blic televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a hallgatók blokádja egy „általános forradalomra tett kísérletet jelent”. A tizenöt ember életét követelő újvidéki tragédia és az oktatásban bejelentett sztrájk folytatása után Slavica Đukić Dejanović párbeszédre és intézményeken keresztüli problémamegoldásra szólított fel.

Elmondta, hogy az állam azonnal reagál a hallgatók követeléseire, beleértve a letartóztatottak szabadon bocsátását, a felsőoktatásra szánt anyagi források növelését és a tragédiával kapcsolatos dokumentáció elérhetővé tételét.

Véleménye szerint az állam pozitív reakciója ellenére a hallgatók továbbra is elégedetlenségüket fejezik ki, ezért érdekli, hogyan alakult ki olyan mély szakadék, mintha a két oldal két külön államban élne.

Hozzátette, hogy sokan nem támogatják az újvidéki tragédia utáni tiltakozásnak ezt a módját. Szavai szerint egyértelmű, hogy a diákokat manipulálták.

– Joguk van az elveikhez, politikai meggyőződésükhöz, de a niši városi képviselő-testület nem volt az a hely, ahol egy nagyon fontos vitát úgy szakítanak meg ahogyan azt tették – mondta a tárcavezető.

Szerinte ehelyett leülhetnének tárgyalni

– Nem ez a lényeg. Ez egy forradalom kirobbantására tett kísérlet. Meddig tartanak ezek a blokádok, a kormányváltásig? – tette fel a kérdést Slavica Đukić Dejanović.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A tárcavezető a párbeszéd szükségességét hangsúlyozta (Fotó: Beta)